27.11.14

.

na, ez még lemaradt a múltkorról.

Schwules Museum, Mein Kamerad - die Diva.

A kiállítás nem mond túl sokat, semmi olyat,  ami igazán új volna. Hogy frontszínházak minden oldalon voltak, a női szerepeket nem feltétlenül homoszexuálisok játszották, de persze a lágy vonású, karcsú lábú fiúknak nagy sikerük volt. Parókák, melltartók, cicik rózsaszín vászonból, a bimbó sötétebbel beledolgozva akkurátusan, az anyagot viszont kiszurkálja az afrik.

Ami szép, az a képanyag, néhány plakát, néhány igen szép szecessziós grafika, Charlie nénje.

És főleg a fotók. Német tábori színház Japánban, fehér ruhás angol clownok egy tank előtt, russzkij tyeátr, népszínmű muzsikokkal. Tennék ide belőlük szívesen. De fényképezni itt sem szabad, csakúgy mint a Akademie der Künste kiállításain, most én vagyok az udvarias de csodálkozó vendég. A végén odajön a kurátornő, kérdezi, hogy mihez fényképeznék, javasolja a honlapot, hogy ott vannak képek. És át lehet venni hivatkozással? Hát tulajdonképpen nem. Valójában tilos. Mondom, de hát ez reklám a kiállításnak, a múzeumnak. Hát, vannak igazából mások is, akik átveszik, és tesznek fel képeket is, ő megígéri, hogy nem fog perelni. Hö, ezt jól értem? Szóval ők hivatalosan megtiltják, hogy reklámot csináljanak nekik. De titokban és szóban négyszemközt megengedik. Nem perelnek majd. De ezt a kérdést már nem teszem fel, csak udvariasan mosolygok. A német mítosz sokfelől repedezik.

Mellettünk egy kis teremben Tove Jansson-kiállítás, félszázados bábfilmek, amik kb olyan benyomást kelt, mint nálunk a Mazsola és Tádé ebből az időből. Játszóház, és az egész Múminszcéna felsorakozik, a leszbikus írónő életművéből, aki A világ utolsó sárkányát írta.


Keine Kommentare: