13.11.14

.

 
Laurelise küldött meghívót a filmre, aminek David a producere, a Wenders rendezte Salgado-film berlini bemutatóján voltam.

A cím olyan ironikus, hogy epét hány tőle az ember – A föld sója.
A portrét Sebastião Salgado fia, Juliano kezdte el készíteni, de végül szerencsés módon összedolgoztak Wenders-szel. Aki ismeri Salgado életművét, például látta a néhány évvel ezelőtt Budapesten is járt nagy kiállítást, az körülbelül tudja, mire számítson. A közgazdásznak indult Salgado a hetvenes évek elején a felesége gépével kezdett el fotózni, és egy-két éven belül nyilvánvalóvá vált, hogy ez a hivatása. 1979-től a Magnum tagjaként gyakorlatilag végigfotózta a bolygó krízispontjait. Latin-Amerika után a nyolcvanas évek elején Csád, Etiópia, Mali, Szudán, a Szahel-övezet, a világ polgárháborús gócai, időn kívüli mélységes szegénység, migránsok milliói, menekülésre, vándorlásra kényszerített beláthatatlan tömegek, a táborok világa, Ruanda és a balkáni háború... Azt hiszem a nézőtéren sokan nem tudták. Akár igen, akár nem, dermedten ült a több száz néző, levegőt is alig vettek.

L azt mondja, tartanak tőle, hogy a francia közönségnek nem fog kelleni egy ilyen komor film, de reménykednek benne, hogy  német piacon Wenders neve maga is behoz sokakat a moziba, és szinte az összes európai országban van már forgalmazó. Jó volna a sok fogalmatlan önelégült nyugat-európainak mind vetíteni.


Keine Kommentare: