14.10.14

.

Heverünk a magasra nőtt lengő fű között napsütötte őszi tobzódásban. Egészen közel suhannak el a kistestű, tarka sólymok. Falke? Turmfalke, igen.
Khori, mondja Nika. ქორი. Van egy ilyen gyerekvers nálunk, hess khori innen, menj az én udvarom fölül, ne vidd el a csibéimet. Azt hiszem, nálunk is van ilyesmi mondóka, héjával. Hess hess, héja, ne szállj udvaromra, valahogy így. Az alliteráció miatt is így jön ki jól. De más oka is van. De várj csak, Nikush, nézem, a khori az nálatok is a héja. A kis sólyom az k'irk'ita. Hát persze, így illik össze minden. კირკიტა.
A sólyom a sztyeppei kultúra örökségeként, de a lovagi költészetben is igazi nemes, elképzelhetetlen csak úgy hessegetni, azt inkább csalogatják, csodálják, vágyják. A sólyom a szeretett birtokolhatatlan a 12. századi Kürenberg lovagnál is. Vagy ez: Szállj le ide, sólyom, énekli a Sebő együttes  Nagy László bolgár ihletésű Sólyom-énekét. Az orosz mesében is a Fényes Sólyom változik át cáreviccsé a tollát megszerző lány előtt.
Hogy még egy csavar legyen, magyarul ez a kis elegáns Falke nem is sólyom, hanem vércse, vörös vércse. A vércséhez viszont nem az eleganciát társítja a magyar anyanyelvű beszélő, talán hogy benne van a vér, az asszociációs mezőjében is vérengző, vérgőzös, vérmes(?). Kilógó egérbeleket tépked a horgas csőr. Aki vércseszemű, az folyton zsákmányra les, vagy agresszíven harácsol. Legyen akkor ez inkább Turmfalke, vagy tényleg კირკიტა


Több mint egy éven által szép sólyommadárt
neveltem én, szelíd lett, ha hívtam, visszaszállt,
a szárnyait arannyal fontam be, tündökölt,
s akkor magasra lebbent, új ország várta, messze föld.


Újra láttam én most, átsuhant az égen, 
a selymes lábzsinórt még lengeti szépen, 
a szárnyain aranyszín csillogás remeg. 
Uram, kik csókra vágynak, engedd, hogy egyesüljenek.

Ich zôch mir einen valken mêre danne ein jâr.
dô ich in gezamete als ich in wolte hân
und ich im sîn gevidere mit golde wol bewant,
er huop sich ûf vil hôhe und floug in anderiu lant.


Sît sach ich den valken schône fliegen:
er fuorte an sînem fuoze sîdîne riemen,
und was im sîn gevidere alrôt guldîn.
got sende si zesamene die gerne geliep wellen sin!

(balra Radnóti Miklós fordítása, jobbra Der von Kürenberg eredetije)




Keine Kommentare: