31.8.13

...

Segítsen-e, eltévedtem-e, van-e térképem, megmutassa-e hol vagyunk? lelkesedik kenyérrel a hóna alatt, tejjel, üdítővel a kezében a 16 év körüli Musztafa. Egyébként hogy hívnak? Vannak gyerekeim? És barátom van? Hát, igen, akkor arra egyenesen, aztán balra, a körforgalomnál meg szemben kell kimenni.

...

Négy vagy ötéves voltam, amikor a Balatonból kiszedett halott katica, miközben már a temetési szertartáson dolgoztam, váratlanul feltámadt. Emiatt komoly reményeket fűztem Lajosforráson, a gerébtokos ablak két üvege közé tévedt kiszáradt katica feltámasztásához is. A mágia ugyanaz volt, fűfészek, kis százszorszépek, fenyőtű kereszt. Nem sikerülhet minden.

26.8.13

Lakni a hentesnél


A Schillerkiez (a földgömb logónál kiemelve megnézhető) az elmúlt évben az emelkedő lakhatási költségek ellen tiltakozó házfoglaló demonstrációkról vált ismertté. A városvezetés által ma urbanisztikai problémahalmazként érzékelt terület 1900-tól egy fejlesztési tervnek köszönhetően néhány évtizedre jómódú polgárok elegáns lakóhelye lett.
A parkot körülvevő jó minőségű lakások, a zöld környezet, az elegáns vásárlási és szórakozási lehetőségek megteremtésével az akkori polgármester Hermann Boddin elképzelése szerint a városrész munkás jellegét kívánták ellensúlyozni.

Großer Silva-Stadtplan von Berlin 1938

A Schillerkiez szerencsés módon szinte alig szenvedett háborús károkat, az épületek nagy része szinte eredeti állapotában marad meg, azonban a közeli Tempelhof reptér növekvő forgalma a környék elértéktelenedéséhez, és szociális átstrukturálódásához vezetett. 2010-ben aztán, a már használaton kívüli egykori repülőtér óriási közparkként való megnyitásával elindult a környék újbóli dzsentrifikációja, ahogy látni lehet, egyre gyorsuló ütemben. A zöld környezet, belső fekvés, a jó infrastruktúra és a városrész építészeti karaktere mellett erre rásegít az is,  hogy a dél-keleti irányban lévő schönefeldi repülőtér átszállás nélkül megközelíthető.




A templom mostani, helyreállított formájában, a görögkereszt alaprajz fölé alig valamivel magasodó tornyával sokkal egyedibben néz ki. A 2003-ban kezdődött városrészi rehabilitációs programnak köszönhetően ma ismét a Schillerkiez központja, a köré csoportosuló szociális és kulturális funkciók következtében. A templom környékének építészeti rehabilitációja.

A Schillerpromenád mellett párhuzamosan futó Weisestraße keleti végén, ahol most sokszobás, tágas és lepusztultságában inspiráló bérlakás található a földszinten, a század első felében sikeres hentesüzlet működött. Egykori hentesüzlet voltára a jelenlegi nappali plafonig csempézett falán maradt öntöttvas konzolok emlékeztetnek. Ezek a konzolok tartották a rudakat, amire a húst akasztották a pult mögött. Az alsó sorokban disznófej, a magasban lévőket egy-egy marhafej díszíti. Hogy a bolt vélhetően jól prosperált, arról a mennyezet lassan lepergő, irizáló szecessziós freskói tanúskodnak. Az átellenes sarkokban egy-egy hentesbárd, illetve egy-egy kosfej,  a középső kör alakú mező négy cikkében pedig bukolikus jelenetekben szerepel a boltban kapható áru.
A rendkívül lassan enyésző romokat beszövő új élet pedig annyira berlini, amennyire csak valami az lehet


fess kékre egy rózsát

24.8.13

möglichkeit zu wiegen

hm, tudja mit, akkor adok magának inkább egy diákjegyet. mert látom, hogy megijedt az árától.

... és prêt-à-porter

Apró török kislány lépked előttem nagyon büszkén, a hátán ezüst és lila színekben pompázó, csillámokkal gazdagon megszórt vadonatúj iskolatáska, közepén egy ezüst unikornis.
Ein kleines türkisches Mädchen stolziert ein paar Meter vor mir, mit einem nagelneuen Schulranzen auf ihren Schultern. Das hat viele Fachen, rosa, lila und silberfarbig, schimmert, in der Mitte mit einem silberem Einhorn.

22.8.13

A lények a hídon



német zoofilek, szevasztok!
Keretbe zárt hippokampuszok, tritónok a régi rézöntőműhelyről elnevezett Kupfergraben fölötti hídon. Cukiságparádé, nohát. Ilyesmi megy most itt is.


20.8.13

Markus

Niemand näht ein Stück ungewalkten Tuches auf einen alten Mantel


Senki sem varr régi ruhára új posztóból foltot

12.8.13

A zöld bronzharang


   
Szántott egyszer egy paraszt a földjén Szent Oroszországban. Egyszercsak megbotlott egy nagy vaskarikában. A karikához még valami nehéz is tartozott.


Rákötött hát egy kötelet, és befogta elé az ökröt.
És íme, az ökör egy zöld bronzharangot fordított elő! Oly könnyedén és egyszerűen, ahogy az ember répát húz ki a földből, noha a harang nagyobb és nehezebb volt, mint bármelyik szerte az országban.
Futva érkeztek a szomszédai, és ámuldoztak:
– Nézzétek! – kiáltozták, – Iván egy harangot húzott ki a földből!
El sem tudták képzelni, hogy kerülhetett oda.
– Ez valódi csoda! – vélekedtek. Iván egy köteg szénát adott az ökörnek.
– Igazatok lehet – mondta. – Ha jobban belegondolok, tényleg csodának tűnik.
 
Nosza, hozták hát a szekercéket, ácsoltak egy haranglábat.


Tizenkétszer egy évben, minden nagy ünnepen megkondult a harang. A hangja hetedhét határon át hallatszott.
Aki csak hallotta, mintha újjászületett volna. Akinek bánata volt, elfeledte; aki magányos volt, feledte a magányt. A betegek megkönnyebbedtek, a szomorúak vigasztalást merítettek belőle. A szegények gazdagnak érezték magukat, a gazdagok eszükbe vették a szegényeket, és segítettek rajtuk.
Ilyen egy harang volt ez.


Iván harangjának híre fülébe jutott a nagyhatalmú cárnak.
– Egy ilyen harang nem parasztnak való – mondta. – Hozzátok el, hogy palotám legmagasabb tornyában függjön! – Ezer katonája élén indult el a faluba.


A parasztok kérlelték a cárt:
– Hagyd meg nekünk a harangot, atyuska! Isten ide tette a földbe ajándékul nekünk, hadd maradjon hát itt!
De a cár nem enyhült meg.
– Ez a harang túl jó nektek. Hozzátok elő, hogy elfoglalja a helyét palotám legmagasabb tornyában! Én vagyok a cár, és a cár parancsa mindenek fölött való!
Előhozták hát a harangot, és a katonák rátették egy jól megvasalt szekérre.


Hat lovat fogtak elébe.
– Gyí! – kiáltott a cár, de a lovak gyengének bizonyultak a zöld bronzharanghoz. Meg sem tudták mozdítani a kocsit.
– Tizenkét ökröt! – parancsolt a cár, mire az emberei elővezettek egy tucat ökröt. – Tizenkét ökör majd elvontatja!
Saját kezével fogta meg a rudat, és csapott az ökrök közé. Az ökrök bőgtek, nekifeszültek a hámnak, de ők sem tudták megmozdítani a szekeret.


Erre a nagyhatalmú cár a katonáit fogatta be a kocsi elé.
– Te is állj be közibük! – adta ki a parancsot a kapitánynak –,  És húzz, ahogy csak tudsz!
De az ezer katona és a kapitány együtt sem tudta megmozdítani az Iván harangját. Mert most meg olyan nehéz lett.


A nagyhatalmú cár megértette, hogy semmiképpen sem tudja megkaparintani a harangot. Haragra gerjedt, és előparancsolta a kovácsát.
– Kovács! Fogd a legnagyobb kalapácsodat, és üsd szét ezt a harangot ezer darabra. Ha nem harangoz a cárnak, ne harangozzon soha többé!


A kovács fogta a legnagyobb kalapácsot, és ahogy a cár parancsolta, ezer darabra ütötte a harangot. A szilánkok belepték az egész mezőt, és a cár haragosan elvonult a katonáival.

Másnap reggel – közeledett a tél, és szálldogált az első hó – Iván kiment a mezőre. A fagy beállta előtt vissza akarta szántani a harang szilánkjait a földbe, ahonnan előkerült. Ezer zöld bronzszilánkra számított – de mit talált? A föld kis csengettyűk ezreivel volt tele, az egyik éppolyan kerek és tökéletes, mint a másik. Iván a kötényébe gyűjtötte a csengettyűket, és odaadta az embereknek a faluban, és a szomszéd falvakban.


Az emberek a csengettyűket a lovak hámjára akasztották,


és a csengettyűk messzire csilingeltek a behavazott úton.

11.8.13

Neobarokk – belakva


Ülök a fal tetején a sötétben, iszogatom a limonádémat, a lépcső melletti támfalra vetítve pereg a film, és amikor mélyen lent a túloldalon megjelenik egy bekarmolt társaság a sötétben, megszédülök, mert a hangok olyan váratlanul rajzolják ki a teret.
Vissza kell jönni világosban.

És tényleg, nappal is nagyon szép, szokatlan térélményt ad, ahogy a körben álló házak jóval magasabban állnak, bár talán még így sem versenyképesek a hatalmas öreg fákkal. Platánok, hársak, rengeteg virág, repkény és sok-sok játékra való víz. Ilyennek láttam 2013 nyarán:


A szokatlan fekvés magyarázata a park történeténél régebbre nyúlik vissza, az itt lévő talajt ugyanis kitermelték. Az egykori kavicsbánya telkét tulajdonosa, Franz Körner 1910-ben ajándékozta Rixdorfnak azzal a feltétellel, hogy a kialakítandó park az ő nevét viselje. Megkapta. Ez az előélet az oka, hogy a park három oldalról támfallal körülvéve, nagyjából hét méterrel mélyebben fekszik mint a környező épületek. Az egyik támfalat használva felületnek, esténként ezen a nyáron épp ez a vetítéssorozat fut.


A parkot 1912 és 16 között alakították ki, a nem túl szerencsés neobarokk stílusban.
A Jonas- és a Selkestrasse sarkán még tizenkettőben, a földmunkák során egy lovas férfi népvándorlás-kori sírja bukkant elő (állítólag egy hun lovas), ez a lelet ma a Märkisches Museumban látható.

A park a nagy Silva-féle Berlin térképen. 1936

A második világháborúban nagyrészt tönkrement, a hetvenes években pedig az elhanyagolás és a repülőtér közelsége miatt került mélypontra, végül azonban 1977-től kezdődően nagyon szépen rehabilitálták. Szerencsére az eredeti platánok túléltek mindent, mára hatalmasra nőttek. És nekik még bőven van idejük.


 ilyesmi volt az 1977-es állapot

Az szimmetrikus kialakításon, és a növények geometrikus rendben való elhelyezésén sokat segített, hogy a fák bokrok idővel saját öregedésük szépségével oldották a rendszert, és az is, hogy a használat módja sokkal oldottabb lett. A kimondottan ronda szobrok – valahol a puttók és a gyermek Bacchusok között –, jól viselik labdázás közben fejükre dobott pólót, vagy a vállukra akasztott bevásárlószatyrot.
Neuköllnben, ahol ugye kapásból ott terpeszkedik a hatalmas Tempelhofer Feld, a korábbi repülőtér, a méretével nem rúg labdába, pedig nem kicsi. De nem is ez a cél. A Körnerpark furcsa hendikepes kis szobraival, exkluzivitásával varázsol el, és azzal hogy a giccses díszletek között ma már ugyanolyan felszabadultan lehet létezni, játszani. A 2,4 hektáros területen a füves játszófelületen kívül egy nagy szökőkút, a múltat idéző gazdag virágoskert, a park végében az egykori orangerie épülete ma kiállítótér, az előtte lévő teret pedig egy kávéház használja elegáns teraszként.

8.8.13

...

otthonosság
az ablak előtt a nyírfán átfutó mókus
a dongó alatt meghajló árvacsalán
az elégedettség, mikor ötödszörre végre eszembe jut időben kerülni a sötétben azt a kátyút, amibe minden nap belemegyek

7.8.13

Puppenstadt

 
Als Kind war es das Lieblingsbuch meiner Mutter. Wir haben es als Kinder auch viel geschunden; man sieht es ihm an. Die Beschädigungen wurden aber immer sorgfältig verklebt.

Der Autor des einfachen Reims ist der vorzügliche ungarische Literat György Sárközi. Er war jüdischer Zwangsarbeiter und wurde im Jahr 1945 ums Leben gebracht. Interessant ist, dass das Buch 1955 – in den tiefsten Diktaturzeiten – verlegt wurde, der Text jedoch, geschrieben für Vier- bis Fünfjährige, ein mittelständiges Alltagsleben wachruft und schildert, das nicht mehr existiert. Die deutsche Übersetzung hat diese Fremdheit etwas gedämpft.

Morgens am Lavor waschen. In der Schulbank sitzend die Schiefertafel mit Griffeln beschreiben. Nachmittags auf die Kuckucksuhr achten. Die große Wäsche im Waschtrog machen. Damals alltägliche Sachen, die heute in Vergessenheit geraten sind oder merkwürdig anmuten. Ein Zeitdokument. Illustriert von Anna Győrffy.

Mit dem frischen Blick eines Erwachsenen ist das ganze Buch ein bißchen albern, aber soweit ich mich erinnere, habe ich vor allem die Rundheit und Weichheit der Illustrationen und Pastelltöne geliebt. So weich wie der feine Schatten auf dem Hals einer Zweijährigen, ein kleines Tal zwischen den Sehnen.


(Von links nach rechts kann man zusehen)

im Puppenstadt erhebt sich die Sonne hell und klar,
Die Püppchen all' erwachen mit arg zerzaustem Haar.
Sie reiben sich verschlafen die Kleinen Äugelein
Un wünschen "Guten Morgen!" dem gold'nen Sonnenschein.


Eins zwei; nun aus den Federn! Schon sind die Betten leer.
Jetzt schnell mit frischem Wasser, mit Schwamm und Seife her!
Und lacht die liebe Sonne im lichten Strahlenkleid,
Dann stehn auch schon die Püppchen zum Morgentrank bereit.

Gefrühstückt wird im Garten zu früher Morgenstund',
Von guter fetter Kuhmilch wird Püppchen kugelrund.
Wie fein ist Honigkuchen und Kuchen überhaupt!
Noch feiner sind Rosinen, die man herausgeklaubt.

Dem Puppenbübchen leuchten dei Augen wie zwei Stern',
Hates doch Marmelade auf Butterbrot so gern.
Nun Karo seufzt bekümmert und tut sich furchtbar leid,
Denn Knochen gibt es leider erst in der Mittagszeit.

Das ganze feine Frühstück, sie essen es im Nu,
Dann gehn die Mädels spielen, die Buben schauen zu.
Die Puppen führe Püppchen, die noch viel kleiner sind,
So lernt am Ende gehen in jedes Puppenkind.

Das Kindlein tut ein Schritten, und hält beim Wagen an,
Es tut ein zweites Schrittchen und streichelt Karo dann.
Jetzt kommt das dritte Streichen - das war auch gut gemacht!
Da klammert es sich fröhlich ans Mütterchen und lacht.

Wenn dann im Herbst am Morgen die Kuckucksuhr schlägt acht.
Was das manch kleiner Puppe für ernste Sorgen macht.
Und kaum ist ausgetrunken der süss Milchkaffe,
Da heisst's: Nun ind die Schule und lernt das ABC!

Mit Fibel, Tafel, Schreibzeug im grossen Ranzen drin,
Marschier'n die kleinen Püppchen gradwegs zur Schule hin.
Die nagelneue Weisheit im Köpfchen allerdings
Weicht leichter als der Flügel des zarten Schmetterlings.

Von Luft kall keiner leben, nein, nirgends auf der Welt,
Drum geht man hin zum Kaufmann, der gute Waren hält.
Denn Schinken, Wurst und Käse, auch Zucker, Salz und Quark
Und süsse Sahne machen die kleinen Puppen stark.

Es spricht die eine Hausfrau zur Obstverkäuferin:
"Wenn Sie nicht besser wiegen, geh' ich woandershin!"
Dann sagt die andre Hausfrau, die auch ein Püppchen hat:
"Ja, wiegen sie nur besser, sonst wird main Kind nicht satt!"

Was früher rein und weiss war, wird schumtzig mit der Zeit,
Das Tischtuch mit den Fecken verlangt nach Sauberkeit.
Nun her denn mit dem Waschtrog, ihr Puppenkinderlein!
Mit einer grossen Wäsche wird alles wieder rein.

Sind Taschentücher, Höschen und Hemden wieder weiss,
Hängt man sie auf die Leine, die Sonne scheint so heiss.
Ihr goldnes Bügeleisen fährt sanft darüber hin,
Schnell trocknet so die Wäsche der kleinen Wäscherin.



Die Hausfrau in der Küche bemüht sich gar erhitzt,
Dass keiner hungrig bleibe, der hier am Tisch sitzt.
Schon surrt's und brummt's und brodelt's in allen Töpfen klein,
Der Speck mit Bohnensuppe, schmekt heut' besonders fein.


An solchen Grosswaschtagen, das ist ein alter Brauch,
Da gibt's nur wenig Gänge, das wisst ihr Kinder auch.
Doch tröstet sich ein jeder, denn alle werden satt:
Nur der kriegt nichts zu essen, der nichts geleistet hat.

Wie schön ist's nach dem Essen mit Freunden auszugehn
Und bei der Blumentante die Blumen anzusehn.
Dort bleibt man plaudernd stehen für eine Viertelstund',
Lässt sich ein Sträusschen binden aus Blumen zart und bunt.

Aus den kleinen Töpfen, die ich da blühen seh'
Vermischen sich die Düfte und steigen in die Höh'.
Und wenn ein feinen Düftchen den Himmel nicht erreicht,
ein Puppenherz zu finden, gelingt ihm immer leicht.

Im Nachbarhause wohnet Tante Mariann',
Da tritt nun die Familie mit Kind und Kegel an.
Die Tante hat geburstag, so wird sie nun begrüsst,
Ein ganzer Wald von Blumen ihr diesen Tag versüsst.

"Wir wünschen, liebe Tante, sollst leben noch sehr lang,
Erfüllt sei deine Seele mit Frohsinn und Gesang,
Dein kleinse Puppenherzen sei voller Lust und Freud',
Das wünschen wir dir alle von ganzem Herzen heut!"


In Puppenstadt, im Sommer sind alle Stassen leer,
denn heiss scheint dort dis Sonne; die Puppen leiden sehr.
Die frische Limonade kühlt nur für kurze Zeit,
Drum machen sich die Puppen zur Ferienfahrt bereit.

Und so beginnt die Reise, die frohe Sommerfahrt,
Bezahlt mit Puppengelde, zu winterzeit gespart.
Die bunten Siebensachen verpackt im Koffer sind,
Die kleinen Püppchen lachen, der Zug fährt ab geschwind.

Gab viele Abenteuer ereignen sich im Feld,
Den Löwen zu bekämpfen, dazu gehört ein Held.
Doch bei den Puppenburschen, de gibt es Mut genug,
Sie spielen Indianer mit Lanz' und Federschmuck.

Und brüllt der kleine Löwe, von einem Blatt verdeckt,
Was tut's? Im Puppenherzen viel Löwenkühnheit steckt.
Die Puppe steht auf Posten, sie weicht und wanket nicht,
Wer blickt noch den Gefahren so kühn ins Angesicht?

Es fällt schon von den Bäumen das letzte gelbe Blatt,
Dann hält der grimme Winter bald Einzug in die Stadt.
Die Puppenörchen frieren, der Frost zum Niesen reizt,
In allen Puppenstübchen wird tüchtig eingeheizt.

Nun setzt euch an den Ofen, im Kreis um ihn herum,
Und hürt der hellen Flammen gemütliches Gesumm'.
verschneit sind alle fenster, im Schornstein pfeift der Wind,
Doch glücklich sind die Herzen, die warm von Liebe sind.

6.8.13

A múltat végképp fotosoppolni


Sokfelé fotóztuk a KuK monarchia ilyesféle nyomait, egy egykorvolt gazdasági és kulturális közösség apró tanúit, a Dunai Szigetek elkötelezett és mindig szemfüles bloggere pedig nemrég a Dunakeszi-gyártelep vasúti várójában fényképezett le egy régi öntöttvas cégjelet amit megosztott a várostipográfia iránt érdeklődőkkel:

kép a Budapest tipo fb-csoportból, Szávoszt-Vass Dánielé

Az első pillantásra rendben lévőnek tűnő táblácskát jobban megnézve a bútor történetének furcsa kis mozzanata bontakozik ki. Gondos kezek levésték a név alatti sort, ahol a császári és királyi udvari szállító titulus büszkélkedett. Hogy a táblát egészében ott hagyták a helyén, az egy meglepően finom differenciálásra utalhat. A múltat ily módon hamisítónak valószínűleg nem a tisztes iparosból sikeres cégtulajdonossá növő Buchwalddal, hanem az egykori államformával volt konfliktusa.
A történet részletei homályba burkolóznak, holott éppen a rejtőzködő motivációkban azok összetettségében jelenik meg a szépség. Csak néhány táblát érintő kisebb hatókörű, vagy szélesebb körű, központi döntésről volt szó? Az biztos, hogy általánosságban nem maradhattak a helyükön a megelőző korszak hivatalos jelvényei, címerei. Vajon barbár kézzel megcsonkították a a táblát, ahogy elsőre gondolnánk (és ahogy mellette egy másikat valóban kettétört valaki), vagy éppen ezzel mentették meg a döntéstől, amely végképp eltávolításra ítélte volna, az összes hordozott információval együtt.
Az eltörölt információ – mivel az eltörlés gesztusát láthatóan hagyták –, mondja a legtöbbet a közben eltelt időről, többet az örökre eltűnt, és többet a sértetlenül maradt tábláknál is.

Pedig az 1837-ben a Sáros megyei Kurimán született Buchwald saját jogán sem lehetett népszerű a baloldali érzelmű, vagy egyszerűen csak szegényebb lakosság, és a konkurens cégek körében Pesten, ahol cigánykovácsokkal alapított fémbútorgyártó műhelyével komoly sikereket ért el. Valóban szép, kecses vonalú szecessziós bútoraival az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet nyert. Az elősodródott történet másik szála pedig a közterületekről való gondolkodás változására mutat rá.


Itt biztos nagyon hideg volt és esett az eső, mert más fotókon a padok mind tele vannak, viszont akkor nem nagyon látszanak

Mert Buchwald a székesfővárossal kötött szerződés értelmében évtizedekre monopoljogot kapott arra, hogy utcabútorait közparkokban helyezze el.  A Budapest frekventált közterületein, a Dunakorzón vagy a Stefánián elhelyezett karosszékeire csak bérleti díj fejében lehetett leülni. Hogy ez így legyen, arról a "Buchwald-nénik" gondoskodtak, akik a pénzt szedték. Kétféle parkjegyet lehetett venni a tőlük, az egy helyre szólót, és az „átszállót", ami a Dunapartra és a Stefánia útra is érvényes volt aznap. Noha a huszadik század elején Buchwald Sándor már elég idős volt, maga ellenőrizte, hogy a nénik valóban ne engedjék ingyen foglalni a helyet. Sokan űztek viszont sportot abból, hogy a szegény öregasszony közeledtére futásnak eredtek.

kép: Budapest anno

Noha pontos adatok nem kerültek nyilvánosságra, becslések szerint igen szép summához jutott rendszeresen ezzel az üzlettel. Buchwald gyümölcsöző vállalkozásával szeretett volna továbbterjeszkedni a Városliget irányába, de ez a terve már nem valósult meg.
1919-ben a kommün alatt Buchwald Sándor fiának a monopolszerződés meghosszabbítására vonatkozó igénylését elutasították, sőt úgy döntöttek, a kihelyezett székeken  – a Margit-szigetre való díjmentes belépéshez hasonlóan – ezentúl ingyen üldögélhet a közönség. Azonban, a fenti filmkockákból sejthetően a rendelkezés a győzelemhez hasonlóan ideiglenes jellegű volt.


Az elhíresült karosszékeken kívül Buchwaldnak sok szép bútora lehet még Magyarországon, ezek szerint akár vasúti várókban, különböző középületekben, ahogy például a debreceni klinikán, érdekes volna tudni, még merre.


 

5.8.13

...

vannak, akiknek nincs szexuális életük, és ez zavarja őket.
vannak, akiknek nincs szexuális életük, de ez nem zavarja őket.
és vannak, akiket a tudat zavar, hogy másoknak esetleg van.
na, ők a veszélyesek.

mert a napok rövidek

azt hiszem, már sohasem fogom megtudni, hogy mi volt az indonéz nyelvkérdés-nyelvpolitika történetében az atipikus, pedig tényleg nagyon izgalmas.

Mikor mondhatod, hogy késő?



Esther Gorinsztejn, lánynevén Gubinska, Carmen Juliette Guerin (Gaillard) névre szóló hamis személyi igazolványa 1944-ből

Esther egy kis belorussziai stetlben, Sokółkában született 1913-ban, amely akkoriban az Orosz birodalomhoz tartozott. 1920-tól, a fiatal Lengyelország és Szovjet-Oroszország közötti szerződést követően a falu Lengyelország része lett, amely az állami antiszemitizmus egy sor intézkedésével befolyásolta Esther életét is. Miután az állam numerus clausus segítségével korlátozta a zsidók bejutását az egyetemre, fiatalon Franciaországba emigrált, ahol Bordeaux-ban orvosnak tanult. Itt ismerte meg későbbi férjét, a lengyel zsidó fogorvost, David Gorinsztejnt.
Csak a háború után tudták meg, hogy amint az egész sokółkai zsidó közösséget, úgy mindkettőjük egész családját is meggyilkolták. Ekkor döntöttek arról, hogy nem térnek vissza, hanem kérvényezik a francia állampolgárságot. Ez alkalommal egyszerűsítették nevüket Gorintinre.

Esther filmszínészi pályája csak férje halála után kezdődött, amikor Emmanuel Finkiel rendező a Késői utazás (Voyages) egyik szerepére egy idős zsidó hölgyet keresett, aki oroszul, jiddisül és franciául is beszél. Ekkor 85 éves volt.

A 2003-as cannes-i sikernek köszönhetően nemzetközileg is legismertebb filmje a Julie Bertucelli által rendezett Mióta Otar elment (Depuis qu'Otar est parti...). A történet három, a mai Tbilisziben élő, különböző generációba tartozó nőről szól, akik a hiányával is folyamatosan jelenlévő férfit (gyereket, testvért, nagybácsit) várják vissza. E köré a várakozás köré szerveződik a film. A két fiatalabb nő, anya és lánya, Marina és Ada úgy döntenek, eltitkolják a szelíden és nagyon elszántan várakozó Eka elől, hogy fiának, Otarnak halálhíre érkezett. Nem csak a fabula, hanem a színészi teljesítmény és az erős atmoszféra is rokonságot mutat Makk Károly Szerelem filmjével.

Esther kilencvenkét évesen játszotta élete utolsó filmszerepét.
Kilencvenhét éves korában halt meg.



Update!
Ezt a képet hogy hagyhattam ki!?!
A jellegzetes keleti blokk-béli óriáskerékkel ez a kép emlékeztet a kis kopott jaltai libegőre is, nézd, hallgasd ,)



Mióta Otar elment - a teljes filmet sajnos csak egy orosz hangalámondásos változatban találtam meg.


A Késői utazásnak pedig csak a trailerét: