21.7.13

Babaváros

Ez volt az anyám kedvenc könyve kislányként. Mi is sokat nyúztuk, látszik rajta. A sérüléseket mindig gondosan megragasztgatták. Érdekes, hogy 1955-ben adta ki az Ifjúsági Könyvkiadó, a 45 tavaszán munkaszolgálatosként meghalt Sárközi György négy-öt évesekenek szóló rímei hangsúlyosan a háború előtti polgári hétköznapok hangulatát idézik fel.
Reggelente lavórban mosakodni. Padban szorongva palatáblára írni. Délután a kakukkos órát figyelni. Nagymosáshoz teknővel készülődni. Egy minden elemében a legegyszerűbb, leghétköznapibb, legismerősebb dolgokról szóló szöveg, amint furcsaságokat tartalmazó kordokumentummá lesz.
A könyvhöz a rajzokat Győrffy Anna készítette.

Friss felnőtt szemmel ránézve az egész mesekönyv meglehetősen bumfordi és bárgyú, de ahogy emlékszem, elsősorban épp az illusztrációk gömbölyűségét, akvarelles puhaságát, lágy pasztelljeit szerettem. A finom zsenge kis árnyék egy kétéves gyerek nyakán hátul, apró völgy az inak közt, ahol a koponyával összefut.


(Balról jobbra haladva szépen véginézegethető)

Babaváros fölött hasad a szép hajnal,
Ébrednek a babák borzas babahajjal.
Kidörzsölik gyorsan szemükből az álmot
És így kiáltanak: „Jó reggelt kívánok!”

Egy-kettő! Lerúgják magukról a paplant.
Vizet a nagy tálba! Szivacsot és szappant!

Mire a nap aranyinget húz az égen,
Az öltözködéssel elkészültek régen.

A kiskertben fognak mindjárt reggelizni,
Kövér tejecskétől gömbölyűre hízni,
Puha kalácskából jó nagy karéjt szegni,
Az édes mazsolát mind kiszedegetni.

A kis babafiú szívrepesve várja,
Hogy mikor kerül sor vajra és lekvárra.
Csak a kutyus búsul. Hajh, nagy az ő gondja:
Messze még az ebéd s az ő velőscsontja!

Amikor megitták a jó tejeskávét,
A babalánykáknak jólesik a játék.
Babák babusgatnak még kisebb babákat,
Most tanulnak járni a csöpp babalábak.

Egyet lép a baba – s ér a kocsijához,
Kettőt lép – és elér a Bodri kutyához,
Hármat lép – és tovább nem bírja a lába,
Sírva kapaszkodik kismama nyakába.

Egyet lép a baba – s ér a kocsijához,
Kettőt lép – és elér a Bodri kutyához,
Hármat lép – és tovább nem bírja a lába,
Sírva kapaszkodik kismama nyakába.

Idestova nyolcat kakukkol az óra,
Vár az iskolapad a sok nebulóra.
Alighogy letették a nagy kávéscsészét,
Iskolába mennek tanulni ábécét.

Hátukon nagy táska – a táskában könyvek –
Egy lyukasdiónál egyiké sem könnyebb.
S egynek sem nehezebb minden tudománya,
Mint a csirke pelyhe, vagy a pille szárnya.

Babavárosban  sem élnek levegőből,
Kell egyet-mást venni a kereskedőtől:
Hurkát, kolbászt, sajtot, sót, paprikát, cukrot,
És meg kell tölteni a tejfölös csuprot.

Egyik kis szakácsnő így szól a kofához:
„Ha rosszúl mér, máskor nem jövök magához!”
Másik szelíd szóval szól a nénikéhez:
„Jól mérje meg, lelkem, mert a baba éhes...”

Idővel fekete lesz, ami fehér volt.
Barnul a terítőn a csúnya kávéfolt.
Elő kell cipelni a nagy mosókádat
És ismét fehérre mosni a ruhákat.

Amikor hótiszta zsebkendő és nadrág,
Csöndes napmelegre száradni aksztják.
Szelíden jár a nap arany vasalója,
S egy-kettőre száraz ing, harisnya, pólya.


A kis babakonyhán nagyban készülődnek:
Ne kopjon fel álla a tálhoz ülőknek.

Fortyog a bableves, sistereg a hurka,
Jó ebéd lesz máma, noha kissé kurta.

Nagy kanállal enni nem lehet bizony ma,
Nagymosásos napon soványabb a konyha.

No, de azért éhen mégse marad senki,
Csak ki nem dolgozik, az nem kap itt enni.

Kellemes délután elsétafikálni,
Virágos néninél egy szóra megállni,
Virágok halmára egy pillantást vetni,
Tarka virágokból bokrétát köttetni.

Mennyi édes illat száll és keveredik
Apró cserepekből föl a fellegekig!
Vagy ha nem is szállnak a nagy magas égig,
Elszállnak a babák kis piros szivéig.

A babacsalád és a babacselédke
Babaszomszédjuknak járulnak elébe.
Születése napján fölköszöntik szépen,
Ünnepi csokor van mindnyájuk kezében.
 
„Kívánjuk, az isten sokáig éltessen,
Kis babaszívedbe örömöt ültessen,
Kis babalelkedből jókedvet fakasszon,
Ezt kívánjuk néked, kedves szomszédasszony.”

Babavárosban a nyár kibírhatatlan,
Oly tüzes a város, mint a forró katlan.
A friss limonádét nem győzik nyakalni,
El kell, hogy, menjenek Babáék nyaralni.

Más tájra utaznak, hol a lég nem perzsel,
Telik a költség, ha feltörik a perselyt.
Magukkal cipelik pici cók-mókjukat:
Kívánjuk hát nekik szerencsés, jó utat.

Cifra kalandjaik nyáron is akadnak,
Szemébe kell nézni veszélyes vadaknak,
Ámde bátorságban nincsen semmi hiány,
Hegyes lándzsát ragad a kicsi indián.

Hiába ordít az öklömnyi oroszlán,
A kis hős oroszlán-szívvel áll a posztján.
Áll rettenhetetlen, pillája se rebben,
Ki állhatna ennyi vész közt vitézebben?

Lehull az utolsó őszi falevél is,
Nagysokára megjön a csikorgó tél is.
A fülecskék égnek, az orrocskák fáznak,
Befűtik szobáit a kis babaháznak.

Jó most körülállni a nagy búbos kályhát,
S hallgatni a tűznek halk duruzsolását.
Az ablakot síró szelek tépik, verik,
De boldogok azok, kik egymást szeretik!

Keine Kommentare: