30.7.13

Picasso vécétartállyal és kvarcórával

Két mondat a határokról

tegnap:
die grenze verläuft nicht zwischen oben und unten, sondern zwischen dir und mir

ma:
Bán Zsófia (nem mai, már egy hónappal ezelőtti) beszédének szép zárómondata ez a Tenesse Villiams-idézet. „Az emberek közti nagy választóvonal nem a gazdagok és a szegények között húzódik. Az emberek közti nagy választóvonal azok között húzódik, akiknek megadatott a szerelem eksztázisa, és azok között, akiknek nem adatott meg.”

21.7.13

Babaváros

Ez volt az anyám kedvenc könyve kislányként. Mi is sokat nyúztuk, látszik rajta. A sérüléseket mindig gondosan megragasztgatták. Érdekes, hogy 1955-ben adta ki az Ifjúsági Könyvkiadó, a 45 tavaszán munkaszolgálatosként meghalt Sárközi György négy-öt évesekenek szóló rímei hangsúlyosan a háború előtti polgári hétköznapok hangulatát idézik fel.
Reggelente lavórban mosakodni. Padban szorongva palatáblára írni. Délután a kakukkos órát figyelni. Nagymosáshoz teknővel készülődni. Egy minden elemében a legegyszerűbb, leghétköznapibb, legismerősebb dolgokról szóló szöveg, amint furcsaságokat tartalmazó kordokumentummá lesz.
A könyvhöz a rajzokat Győrffy Anna készítette.

Friss felnőtt szemmel ránézve az egész mesekönyv meglehetősen bumfordi és bárgyú, de ahogy emlékszem, elsősorban épp az illusztrációk gömbölyűségét, akvarelles puhaságát, lágy pasztelljeit szerettem. A finom zsenge kis árnyék egy kétéves gyerek nyakán hátul, apró völgy az inak közt, ahol a koponyával összefut.


(Balról jobbra haladva szépen véginézegethető)

Babaváros fölött hasad a szép hajnal,
Ébrednek a babák borzas babahajjal.
Kidörzsölik gyorsan szemükből az álmot
És így kiáltanak: „Jó reggelt kívánok!”

Egy-kettő! Lerúgják magukról a paplant.
Vizet a nagy tálba! Szivacsot és szappant!

Mire a nap aranyinget húz az égen,
Az öltözködéssel elkészültek régen.

A kiskertben fognak mindjárt reggelizni,
Kövér tejecskétől gömbölyűre hízni,
Puha kalácskából jó nagy karéjt szegni,
Az édes mazsolát mind kiszedegetni.

A kis babafiú szívrepesve várja,
Hogy mikor kerül sor vajra és lekvárra.
Csak a kutyus búsul. Hajh, nagy az ő gondja:
Messze még az ebéd s az ő velőscsontja!

Amikor megitták a jó tejeskávét,
A babalánykáknak jólesik a játék.
Babák babusgatnak még kisebb babákat,
Most tanulnak járni a csöpp babalábak.

Egyet lép a baba – s ér a kocsijához,
Kettőt lép – és elér a Bodri kutyához,
Hármat lép – és tovább nem bírja a lába,
Sírva kapaszkodik kismama nyakába.

Egyet lép a baba – s ér a kocsijához,
Kettőt lép – és elér a Bodri kutyához,
Hármat lép – és tovább nem bírja a lába,
Sírva kapaszkodik kismama nyakába.

Idestova nyolcat kakukkol az óra,
Vár az iskolapad a sok nebulóra.
Alighogy letették a nagy kávéscsészét,
Iskolába mennek tanulni ábécét.

Hátukon nagy táska – a táskában könyvek –
Egy lyukasdiónál egyiké sem könnyebb.
S egynek sem nehezebb minden tudománya,
Mint a csirke pelyhe, vagy a pille szárnya.

Babavárosban  sem élnek levegőből,
Kell egyet-mást venni a kereskedőtől:
Hurkát, kolbászt, sajtot, sót, paprikát, cukrot,
És meg kell tölteni a tejfölös csuprot.

Egyik kis szakácsnő így szól a kofához:
„Ha rosszúl mér, máskor nem jövök magához!”
Másik szelíd szóval szól a nénikéhez:
„Jól mérje meg, lelkem, mert a baba éhes...”

Idővel fekete lesz, ami fehér volt.
Barnul a terítőn a csúnya kávéfolt.
Elő kell cipelni a nagy mosókádat
És ismét fehérre mosni a ruhákat.

Amikor hótiszta zsebkendő és nadrág,
Csöndes napmelegre száradni aksztják.
Szelíden jár a nap arany vasalója,
S egy-kettőre száraz ing, harisnya, pólya.


A kis babakonyhán nagyban készülődnek:
Ne kopjon fel álla a tálhoz ülőknek.

Fortyog a bableves, sistereg a hurka,
Jó ebéd lesz máma, noha kissé kurta.

Nagy kanállal enni nem lehet bizony ma,
Nagymosásos napon soványabb a konyha.

No, de azért éhen mégse marad senki,
Csak ki nem dolgozik, az nem kap itt enni.

Kellemes délután elsétafikálni,
Virágos néninél egy szóra megállni,
Virágok halmára egy pillantást vetni,
Tarka virágokból bokrétát köttetni.

Mennyi édes illat száll és keveredik
Apró cserepekből föl a fellegekig!
Vagy ha nem is szállnak a nagy magas égig,
Elszállnak a babák kis piros szivéig.

A babacsalád és a babacselédke
Babaszomszédjuknak járulnak elébe.
Születése napján fölköszöntik szépen,
Ünnepi csokor van mindnyájuk kezében.
 
„Kívánjuk, az isten sokáig éltessen,
Kis babaszívedbe örömöt ültessen,
Kis babalelkedből jókedvet fakasszon,
Ezt kívánjuk néked, kedves szomszédasszony.”

Babavárosban a nyár kibírhatatlan,
Oly tüzes a város, mint a forró katlan.
A friss limonádét nem győzik nyakalni,
El kell, hogy, menjenek Babáék nyaralni.

Más tájra utaznak, hol a lég nem perzsel,
Telik a költség, ha feltörik a perselyt.
Magukkal cipelik pici cók-mókjukat:
Kívánjuk hát nekik szerencsés, jó utat.

Cifra kalandjaik nyáron is akadnak,
Szemébe kell nézni veszélyes vadaknak,
Ámde bátorságban nincsen semmi hiány,
Hegyes lándzsát ragad a kicsi indián.

Hiába ordít az öklömnyi oroszlán,
A kis hős oroszlán-szívvel áll a posztján.
Áll rettenhetetlen, pillája se rebben,
Ki állhatna ennyi vész közt vitézebben?

Lehull az utolsó őszi falevél is,
Nagysokára megjön a csikorgó tél is.
A fülecskék égnek, az orrocskák fáznak,
Befűtik szobáit a kis babaháznak.

Jó most körülállni a nagy búbos kályhát,
S hallgatni a tűznek halk duruzsolását.
Az ablakot síró szelek tépik, verik,
De boldogok azok, kik egymást szeretik!

friss levegő

Mads Berg plakátja az Air Greenland számára

A Koppenhágában dolgozó dán Mads Berg 2001-ben végzett a Danish Design Schoolban, azóta független illusztrátorként dolgozik. Főként plakátokat készít, alkalmanként grafikai tervezést is tanít.
2009-ben elnyerte a dán formatervezés díját, 2010-ben pedig A legjobb dán gyerekképregényért járó díjat (Super Manfred). Megrendelői között a Coca-Cola, a Lego, a Hansens, az Icelandair, a Fanta, a Carlsberg, a Toyota szerepel.

Munkáinak legjellemzőbb vonása a huszadik század különböző alkalmazott grafikai stílusaival való magabiztos, felszabadult játék. A húszas, harmincas, ötvenes, hatvanas évek világából egyaránt merít. Egyszerre dekoratív, könnyed, elegáns és otthonos.
Dinamizmus, nosztalgia és mindent átszövő játék, humor és szépség, egyfajta art deco vintázs grafika amit csinál. Szerintem gyönyörűek, szeretem.

A plakátjaiból itt lehet vásárolni.



igazi rajongóknak: ő az! ,)

20.7.13

mindig meg

lepődök, hogy a rólam készült fotókon felnőttnek nézek ki. lehet, hogy ez akkor is így lesz, amikor már gurulós járókerettel fogok görkorcsolyázni.

sakk

Max von Sydow fantasztikus arca, Det sjunde inseglet, 1957







18.7.13

...


a szórakoztatásomról Freud gondoskodik

mai félreolvasás: ...és táncoltak a sortűz körül

félrehallás: ...siettette a gyönyört

(ezt nem tudom mi lehetett, de attól tartok, valami egészen más, mert sem Nádas Péter, sem 19. századi világfiak, két buszvezető beszélgetett a forgalomról)

...

beautiful beautiful day
és akkor még azt a jelszót kaptam a randomgenerálistól a könyvtárban, hogy gatcic

16.7.13

...

ist einer, der nimmt alle in die Hand,
daß sie wie Sand durch seine Finger rinnen.
Er wählt die schönsten aus den Königinnen
und läßt sie sich in weißen Marmor hauen,
still liegend in des Mantels Melodie;
und legt die Könige zu ihren Frauen,
gebildet aus dem gleichen Stein wie sie.



Ist einer, der nimmt alle in die Hand, 
daß sie wie schlechte Klingen sind und brechen.
Er ist kein Fremder, denn er wohnt im Blut,
das unser Leben ist, und rauscht und ruht.
Ich kann nicht glauben, das er Unrecht tut;
doch hör ich viele Böses von ihm sprechen.



12.7.13

...

vagy pszicho trip, esetleg valami független színháztól igazolhatott át a vöröskereszthez a gyakornok, aki véráradás címmel küldött körlevelet

11.7.13

mulatós szombat a kertemben

ők csinálják a bulit







mindenfele joszag ejszaka



most már azért pörgessük fel ugye



éjjel itt csapatta a fénybuborékban, de aztán a buli végén valahogy beavászkodott a háló belsejébe, és most chill out.

10.7.13

mit ábrázol, avagy

Whistler mamája szerint a világ. olvassatok minden nap!


Óriási lézerkard akció volt a Regio Játéknagykereskedésben

nem tudtam egy kedvencet kiválasztani


képek és szövegek mind onnan, helyben további komoly adag kapható.

...

ez a történet annyira észvesztően szomorú és nyomorúságos

9.7.13

park

nyár van, nyárközép.

Újlipócia szívében tüdejében a Szent István parkban kisfiúk fürdenek szökőkútban. Hétvégén a helyi családok nagy tömegben lepik el a parkot, de most nincs itt olyan, aki rájuk szólna. Lukács menne is, maradna is, aztán inkább csak áll. Kulcsosgyerekek, mintha a hetvenes évekből. Onnan érzékelem, hogy milyen kicsik még, hogy nem szégyellnek segítséget kérni a játékukhoz, tessék befogni nekünk a csövet. Befogom, hogy jusson nekik a másik kettőn nagyobb víznyomás. Ezzel jól elvannak. Strandon nem vakációztatja őket senki, úgyhogy itt imitálnak úszást a térdig érő, algás vízben.


Fényes barna hajfonat, repkedő kezek. Egy oroszul beszélő kislány a bátyját noszogatja játszani, egy olyan egyszerű játékot, amit a hétévesek szeretnek. Mondjál szavakat a betűvel. Akvarium, avtomobil, astronaut. Kedvcsináló legelső nyelvlecke, olyan. A báty kedvesen játszik, hagyja  a kicsit érvényesülni, a barátnőjére vár. Néha lehullik a fűbe egy-egy szó. rabotnyik. krakagyil.


A forró délutánban árnyékot és levegőt talált egy öregasszony a szomszéd ház előtti padon. Kínai pamuthálóingben üldögél, elesett fogatlanmámihangon nyammogja az életét, nem látom, kinek. Így volt meg úgy volt, hogy lehetett volna, és hogy nem lett. És ahogy leugrok a bicikliről, a talpam alatt halk pattanással nyílnak szét zsenge zöld lampionocskák. nyárközép.

post it

8.7.13

...

szezámmagosfókahempergőzésvilágbéke perszehogy

Marguerite Budapesten

kiabál, ugrál, figyel, ijesztegeti az öregeket. figyel.



Hogy egy ilyen ünnephez ebben a fővárosban olyan biztosítás kell,  hogy minden irányból utcahossznyi, kordonnal zárt pufferzóna vegye körül az egész útvonalat. ahová órákon át csak a lakcímkártya felmutatásával jöhetnek be a lakók. Folyamatosan nagyon sokba vannak nekünk a nácijaink. Ez csak előtte bosszantott nagyon, közben és utána már a jó érzés maradt. hogy néha jó ügyek is összerántanak embereket. most pl elég nagy partira.



Amit én motivációhiányos voltam írásban is kifejteni, mert már kiengedtem a gőzt mire géphez kerültem, éppen azt nagyon pontosan írja meg KA_Steve:

   ...és hatalmas erőforrásokat mozgatnak meg annak érdekében, amit ők a rendezvény biztosításának hívnak, szóval ezeket ismerjük el.
   - Viszont ez nem a rendezvény biztosítása, ez a rendezvény kiherélése. Bármilyen demokratikus országban egy gyülekezésnek két célja van. Az egyik a résztvevők számára egy közös esemény biztosítása, ahol megélhetik közös véleményüket, ez megvan. A másik viszont ezen vélemény bemutatása (a demonstráció szó eredete pont ez) a döntéshozók felé és a társadalom felé, annak érdekében, hogy hatással legyenek rájuk, maguk mellé állítsák őket. A mostani, kordonokkal szegregált vonulás pont hogy megakadályozza az embereket ezen joguk gyakorlásában, gyakorlatilag ekvivalens azzal, mintha szabadna demonstrálni, de csak a Hortobágy közepén, ahol senki nem látja. A kordonos zárás emellett magukat a demonstráció résztvevőit is akadályozza a demonstráció helyszínére való eljutásban, de a demonstráción részt venni nem kívánókat is egyrészt aránytalan mértékben akadályozza a közlekedésben, másrészt értelemszerűen pont megutáltatja velük a demonstráció célját.
   A dupla kordonokkal elzárás tarthatatlan, kizárólag a mindenkori (kormányokon átívelő) rendőrségi felsővezetés inkompetenciájának a bizonyítéka – már amennyiben jóhiszeműen feltételezzük, hogy nem kifejezett politikai cél volt ellehetetleníteni a demonstráció társadalommal való érintkezését. Mindezt az is mondatja velem, hogy a rendőrség képes hatalmas erőkkel kivonulni. Ekkora létszámmal (és a törvényeket tényleg betartatva, lásd lent) gond nélkül garantálni lehetne a menet biztonságosságát a 2008 előtti, menetet kísérő módon is, ami nem igényelne ilyen szintű lezárásokat, így sem a demonstrálókat nem fosztaná meg alapvető jogaiktól, sem a többieknek nem okozna aránytalan kényelmetlenséget.

És még hosszabban is, a teljes itt.

7.7.13

amikor smink nélkül megláttam,

azonnal rájöttem, hogy Barbie valójában a fiatal Charlotte Rampling*


amúgy is a felfedezések napja van! ,)
...

nyári ebéd, lazacos zöldséges rizs, nemdobozból ,)
valami idegen madár jött ide a platánfára, és most iskolázza a helyi menőket, nagyon lehengerlően cifrázza a szürkületben.

egy gondterhelt japán Párizsban

       Mirai-chan in Paris by Kotori Kawashima 川岛小鸟

aztán az impulzív Mirai-chan még gyorsan elmegy mindenüve tapasztalatokat gyűjteni:


ritkán pedig félreteszi a világ gondjait:



még több Mirai-chan

6.7.13

Semmitőrző ajtók 2.

Azóta is vágyom a testet, melyet a víz hűtött le és a futás izzított föl.


Klió testi öntudata volt kikezdhetetlen, amivel mintha azt mondanám: a világ működése iránt érezett szellemi bizalma. Ez a nő millió évek óta érintetlenül hordta magában az állatot. Nem volt szép, nem volt csúnya. Inkább csúnyának láttam először, de amint a szemébe pillantottam, nem kis megütközéssel vettem tudomásul, hogy jóval több annál, amit még szépnek lehet mondani. A szemrése eleve úgy volt az arcába metszve, hogy méltó helyet foglalhasson benne kivételes pillantása. Vagy tán azért volt oly meglepő a pillantása, mert kivételesen volt a szemrése vágva? Hol kezdte benne a teremtés a munkáját? Mit és miért alkotott? Ha kifürkészhető lenne terve, akkor a szavakkal is biztonságosabban nyúlhatnék tökélyéhez. Ennek hiányában hasonlatokat keresek mindahhoz, ami a pillantás számára a vonások és a színek keresetlen harmóniája az anyagban. 
Madár tolla lehet csupán olyan fényesen fekete, mint amilyen a haja. Egyenes szálú és erős, simán fogta hátra, tiszta maradt a homloka, picit eltakarta a fülét. Bőre barnájában megfoghatatlan sárgás árnyalat. Óhatatlanul az volt az ember első benyomása, hogy földrészek, éghajlatok és fajok találkoznak a tagjaiban. Minden hosszúra és nyúlánkra volt méretezve benne, bár valójában nem volt magasabb az átlagosnál. A csontokhoz tán valamivel kevesebb izomzat ízesült, mint hogy egyetlen tagjának formája is telt legyen. A hasa sem volt telt, e kerekségre egyébként hajlamos, hanem gyöngéden magasba törő gótikus boltozat, a feneke meg gömbölydednél tökéletesebben gömbölyű, de kicsi; csípőcsontjai szikár szirtként hegyesedtek, és emlőjének megpillantásakor valóban nem juthatott más az ember eszébe, mint egy kősziklákon szökellő növendék állat; csaknem semmi másból nem állt e két büszke emlő, mint a bimbók hatalmas, mályvaszín holdudvarából. Meredt és nézett és kiáltott és kívánkozott. 
Ujjatlan, kereken kivágott, nagyon egyszerűen szabott, házilag készített ruhákat viselt, lapos sarkú szandált vagy szintén lapos sarkú, divatos papucscipőt. Karja és lábszára oly inasnak tetszett e ruhákban, mint egy napégette pályamunkásé, ki szívós és erős. Semmiféle bizsut vagy ékszert nem viselt magán. Kopár volt, miként egy szelektől lecsiszolt fennsík. Éjszakai fagyban repednek és pattannak a nappali forróságtól fölhevült lávakövek. 
Őrületes bozótban nőtt az ölén a fekete, selymes tapintású szőr; sós tengeri lápnak, partra vetett halaknak van ilyen illatuk. Olyan tisztasággal nyílt meg alatta, miként egy síkos húsát kínáló gyöngyházfényű kagyló. 
A szeméről és a tekintetéről még mindig nem sikerült semmit mondanom. Csontos és élesgerincű, hajlott ívű orr meredt elő hosszúdad arcából, s tán ez tette olyanná, hogy az első pillantásra, de csupán a legeslegelső pillantásra ne legyen fölfogható a szépsége. Férfi orra, vagy egy őskori ragadozómadár csőre is lehetett volna; e kettőre emlékeztetett. Ilyen lényeket küldhettek az istenek a teremtés tüzét eltulajdonító Prométheusz leláncolt testét megkínozni. Csak a szépség, a csúnyaság soha nem másokat kínoz. 
Akkor mutatkozott teljes szépségében, arányainak és vonalának fenséges, királynői pompáját akkor nyerte el, ha körötte az arc minden vonása az öröm és a fájdalom határára sodródva, kéjbe torzult. Mintha a tüdő táplálásának közönséges föladatát a bőre vette volna át, nem vett többé nyílásain lélegzetet. Minden más, ez az egy nem. Az élvezet pírja minden hegyet és völgyet ellepett, ezt a büszke szirtet nem. Érinthetetlenné változtatta a minden ízében érintkezőt. Magányos szirtként magasodott ki abból a ködtengerből, amelyben testének minden porcikája alámerült. 
Bármilyen hasonlatot keresnék, elvéteném. Legyen hát az, ami először eszembe ötlött a szeméről. 
Ősei tán Alexandriából származtak át Athénba, vagy athéni ősei hajóztak oda, hogy magukba oltsák az egyiptomi nők szemét, nem tudom. Nem tudom, hogy a festés segítsége nélkül milyen lehetett az egyiptomi nők szemének metszése, de ehhez hasonlóan metszett szemet csak szobrokon és festett múmiákon láttam. Hangsúlyozom, nem festette magát, nem kellett és nem is lehetett átigazítani, amit a természet adott. Szemrésének alsó vonala csaknem egyenesen futott ki a halántékára, s a fölső vonallal háromszöget képezett. A szemgolyó túlzón hatalmas gömbje ebbe a háromszögbe volt bezárva. Lusta, súlyos szemhéj záródott rá. Ugyanilyen lusta és súlyos volt az ajka. Abban inkább fekete ősei hagyhattak magukról nyomot. S ez a megfoghatatlan sárgás árnyalat, mely bőrének barnáját elszínezte, az íriszében mutatta meg magát izzón; ha nem hűtötte volna valamennyi zöld, tán lángra kap. És nem csak vonalkák, hanem barna pöttyök is ültek benne, ezek kötötték mélyre nyúló gyökerükkel a szürke agyhoz a sugározást. Bagolyszem. Amelynek az volt a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy mélyebbről nézett ki, mint ahonnan látott, és messzibbre, mint ahová el kellett látnia. Athéné szemét képzelnénk el ilyennek, akit nem véletlenül társítottak a világító szemű bölcs bagolyhoz. Ami megint nem más, mint egy kulturális hasonlat. 
Mély volt a hangja, s ha nem ugyanolyan ostoba gondolatok és felszínes érzések megformálására használta volna, mint valamennyien, akkor senki nem hitette volna el velem, hogy közönséges anyától és még közönségesebb atyától született halandó. De engedjetek még a szeméről beszélnem. 
Mindannyian azt látjuk, amit nézünk. Mintha látta volna az előzményeket és látta volna a következményeket, mintha a beláthatónál tágasabb térbe nézne bele, akárha nem a tárgyakat és a jelenségeket, hanem a felületükön múló időt látná, s nem azt, ami a látszatával van jelen. Közömbös volt a tekintete és derűs. Amire puhán rápillantott, ridegen vette tudomásul. Tárgyat látott a szemem, az ő szeme árnyékát látta a tárgy helyén, egy ősforma árnyékát. Árnyékot látott a szemem, az ő szeme a fényforrást figyelte a tárgyak árnyékában. Nem értettem a világot, hogy miért éppen ez a nő hordja ki a zaccos kávékat, a hamisított rumot és a dohány füstjétől ízes süteményeket a rondáknak és az ostobáknak, amikor ennek fordítva kéne lennie. Igaz, éppen csak átbukdácsolt az alsóbb iskolák osztályain, képzetlen volt és műveletlen, e róla szóló himnikus elemzésből például egyetlen szót sem értene, s még azt sem lehetett elmondani róla, hogy más, testközelibb forrásokból ivott volna magába bármiféle életkultúrát. Görögnek vallotta magát, minden sejtjében különbözött mindenkitől, s így jelenthette ki büszkén, hogy nem ugyanolyan, de árvaházban nevelkedett. Szüleit menekülésük közben lőtték agyon, s a szülők emlékét őriző menekülő társaknál kapott albérleti szobát, ám a görögség kultúrájához sem volt több köze, mint annak a nyelvnek a kultúrájához, amelyen beszélt. Mégis mindent tudott. Mindent tudott a barátomról és rólam. És bárkire ránézett, mindent tudott. Mindent tudott barátommal közös szerelmünkről is, aki hozzá viszonyítva olyan volt, mintha nem a természet műhelyében, hanem egy jobb belvárosi szalonban állították volna elő. Mégsem Kliót szerettük. Egymást szerettük közös szerelmünkben és egymásban magunkat szerettük, erről viszont semmit sem tudtunk. Klió mindent tudott arról, hogy mi ez a mégse; tudta, mi történhetik és mi nem történhetik, ha e mégsem nem enged. Testvéries viszonyban élt a démonokkal.

(Nádas Péter: Évkönyv. 1989)