24.6.13

Marguerite Máramarosban

néz.


Ünnepi mise Barcánfalván. Az 1993-ban épült, de sok százados hagyományra hivatkozó kolostoregyüttes egy sosemvolt virágzás idealizált újrateremtése. Templomának tornya a második legmagasabb faépítmény Európában, megelőzve ezzel a 18. századi, dióshalmi tornyot. A bejárat körül folyamatosan áramlik a hívek tömege, odabentről két apáca átható, csengő hangon énekel.

Alig harminc évvel ezelőtt nagyrészt még háziszőttes ruhát, bocskort hordtak errefelé, az asszonyok kezéből egy pillanatra sem eshetett ki az orsó, a szövetek - szegénység és elzártság kikényszerítette - házilagos előállítása rengeteg munkát adott. Az elérhető árú konfekcióból való ruházkodás nagyot formált a mindennapokon, egyben tudatosan megőrzendő identitáselemmé tette a népviseleti darabokat.


A nacionalizmus általános előretörése Magyarországon is újra elhozta a folklórelemek bekerülését az utcai divatba, de itt nem véletlenül valahogy sokkal szervesebbnek, kontinuusabbnak tűnik, mint a matyóhímzés a pesti flaszteron. Az etnikus viselet a munkapiaci mobilitás mértékének megfelelően gyorsabban vagy lassabban, itt is az ünnepi alkalmakra szorul vissza. Ilyenkor azonban azok is felvesznek egy-egy népviseleti, vagy azt idéző ruhadarabot, akik a hétköznapokban már nem hordják.

Keine Kommentare: