28.6.13

eltűnt gyerekkorok lenyomataiból



Fekete Sándor által valószínűleg Orosházán készített felvétel a harmincas, negyvenes(?) évekből.

A nagy dög zsákokként heverő disznók mögött furcsán fest a kisfiú, mintha egy városból jött gépész gyereke, vagy valami vendéggyerek-féle lenne az egybeszabott, galléros overallban, sapkával. Miféle bot van a kezében?
Nem ilyen gyerek szokott a disznók mellett lenni, nem ilyen a kiskanász. Hanem milyen?


Ahogyan a szegényebb parasztgyerekek szolgáló élete gyakran kezdődött libapásztorkodással, hasonló volt a kiskanász mestersége is. Erre a munkára néhány évvel idősebbeket, jellemzőbben tíz-tizenhat éves fiúkat szegődtettek el. Kiskanászból lett később a kisbéres, később az öregbéres, gyakran kint maradtak a tanyán egészen a házasodásig, vagy azután is, egész életükben, halálukig.
A kiskanász sorsát illetően megint fordulhatunk a nemrég idézett Kiss Lajos-féle monográfiához, amely együttérzésel ír a sokgyerekes szegény családokról, ahonnan a kanászgyerekek többnyire kikerültek.
A sok családú szögény embör gyerekeiből lett a kiskanász. Odaadta kisebb iparosmester is, mikor már nagyon szaporodtak. Otthon nem tarthatták, mert nem volt miből. A muszájnál is erősebb nincstelenség hajtotta, vitte rá a szegényt, hogy gyermekét elállítsa, hogy más keze-lába legyen. így van ez különben ma is. Ahol sokan vannak, sok kenyér kell. Már pedig régebben 12-17 gyerek is hancúrozott a kuckóban, ha nem egy asszonytól valók is, úgyhogy alig fértek. Az ilyen helyen aztán nem győzték betevő falattal a sok szájat, rajta való ruhával se testüket. Nincs ez se, az se; az ínség, a nyomorúság vicsorítja fogát mindenfelől.[...]
A kanászok, kisbéresek megfogadásának aktusát szépirodalmi eszközökkel mutatja be a szociológus szerző. Ez az írásmód egyébként a kötet egészére is jellemző.
Esztendő utolsó napján van a kanász- és béresfogadás. Majd minden városrészben van jelesebb kocsma, hol a kanászfogadás történik, melyek közül leglátogatottabbak a város közepén levő vásárállás-széli kocsmák. Aki ekkor és itt el nem szegődik, az újesztendő első hetében a templom előtti piacon próbál szerencsét, bár itt inkább a szolgáló fogadás történik. Szokták a gazdák is fölkeresni a cselédnek valót, a cselédek is ajánlkoznak a gazdáknál. A jó maga viseletű, kötelességtudó gyereket elkommendálták, kapós volt; jobb bért is adtak neki.A mondott napon, vagyis óesztendő utolsó estéjén a kanásznak-, béresnekvalók a kocsma felé tartanak, hol a fogadás történik. Nem maguk mennek, hanem apjuk kíséretében. Esteli 6-7 órakor már annyian vannak, alig lehet bemenni. A kocsmának minden helyisége el van foglalva. Akik nem tudtak helyet fogni, a terem közepén állanak. Van nagy jövés-menés, még nagyobb füst, mert ilyenkor az is pipál vagy szivarozik, akinek sohse volt a szájában ilyesféle. A nagyobbak, a béresnekvalók boroznak, dalolnak. Olyan nagy a zaj, az ember saját szavát is alig hallja.Idejönnek a gazdák is. Külsejükről meglátszik a jómód. A kocsmáros igyekszik helyet csinálni nekik. Ahogy leül a gazda, mindjárt szóba ereszkedik a mellette levő egyik szegény emberrel, kinek a fia tőle alig egy lépésre bámulja a hangos mulatozókat és némi irigykedéssel szemléli azokat a kiskanászokat, kik már egy vagy két évig kanászkodtak, kiknek már szabad bort inni.– Milyen családja van? – Kanásznakvaló fiam van. Ehun a – húzza magához a gyereket.A gazda végignéz rajta. Erősségét figyeli, miközben kérdezi: – Vót-ë már valahol?– Nem vót még. – Hogy akarja? – Hát 30 forintot szeretnék, mög ëgy pár csizmát, két fehér ruhát, ëgy darab szappant, kocsi szalmát, ëgy köböl búzát, ëgy köböl árpát, mög választási malacot.– Hű, bátya, kend sokat akar! Égy kicsit sokallom! – Mér vóna sok. Héjjá gazduram is ennyiért fogadott mög inkább hitványabbat az enyimnél az imént. – Kend alkudni akar, úgy látom. Iszik kend egy pohár bort?  veti közbe. Feleletet se vár, már rendeli is. Egy pillanat s az élelmes kocsmáros teszi a gazda elébe a piros bort két pohárral. Tölt. Isznak. Másként beszéljék kend – kezd ismét az alkudozásba. A szegény ember, a sok bajú, nagy családú apákat jellemző mozdulattal, arckifejezéssel és bőbeszédűséggel kezdi bizonyítani igazát, hogy milyen nagy a nincstelenség náluk, csak a kenyérevő szaporodik, maholnap lelepi a sok gyerek. Még ha szájukbavalót tud is keresni két karjával, de testi ruhát nem tud rájuk adni. A gazda engedi beszélni, bele nem szólna, inkább helybenhagyólag bólongat.– Baj van mindönütt. Neköm is elvetéltek a kocáim az idén, veti ellen a gazda.Addig-addig mondogatják a maguk igazát, míg meggyőzik egymást felhozott panaszaik valóságáról. Megegyeznek. De a ruha vagy a malac elmarad. – Hát akkor majd kimégy gyerököm  fordul a fiához az apa, mit az öcskös nem kis örömmel vesz tudomásul.Elfogy a bor is. Köszönés előtt gondos szülő felkéri a gazdát, hogy jól bánjanak a gyerekkel. Szívére köti azt is, hogy nagy jószágot ne bízzanak rá, mert azzal még nem bír. Tudni kell, hogy a kiskanász csak disznókkal, malacokkal bajlódott régen, később azonban, kivált az újabb időben, elébevernek minden jószágot, libát, juhot, csikót, lovat, tehenet, mivelhogy kisebbszerű gazdánál nincs is abból több, mint amennyit egy gyerekre rá lehet bízni.– Elnézéssel löszünk mink  nyugtatja meg a gazda. Egy forint foglalót ad biztosítékul. Emitt az asztal sarkánál régóta alkudik egy gazda olyan gyerekre, aki már volt szolgálatban. Hogy ott hallgatja a szót a gyerek, megkérdezi tőle kisebbítés céljából:  Tudnál-e két lónak lucernát vágni?  Tudnék  mondja a gyerek bátortalanul. – Sarlóval ugyë?  kötődik csúfondárosan a gazda.  Na, na,  mentegeti az apa  sënki së tanulja azt az anyja hasába. Folytatják az alkudozást. A gazda a pénzt sokallja. Igyekszik lealkudni. Az apa semmiáron sem enged.  – Olyan kabátja vót most is, nem tudta az anyja mögfódani. Újat köllött állítani. A gazda legyint. Pénzzé lőhet tönni az életöt. Igön ám, de ëccör majd aszongyák: édösapám, én kerestem is ám, hun van? mer eddig rámönt... Mert van négy fiam, mög ëgy szaros lány. – Ha a búzának jó ára lösz, kétannyit kap érte, mint amennyit most ér. – Igön, de azt köll számítani, ami most van, a következőt sosë tudja az embör. Nagynehezen, sokára, de megállapodnak, a gazda átadja a foglalót egyezségük megpecsételéséül és áldomást fizet.[...]

Akadnak jobb és rosszabb gazdák, rideg vagy jobbérzésű gazdasszonyok, de gyerekként idegenben szolgálni mindenképpen nagyon kiszolgáltatott állapot. A mindennapi munka sora mutatja, hogy a kis szolgáknak ugyanúgy nem volt megállásuk, mint a felnőtteknek, sőt, a gazdán, gazdasszonyon kívül a sor végén állóknak dirigáltak a kocsisok, béresek, cselédlányok is. Kiskanásznak még a seprű is parancsol, tartotta a mondás.
Tavasszal virradatkor (4 óra) kel a kanász. Kihordja az íziket, kisepri a jászolt, az etetéshez takarmányt visz be, a tehénnek leveles csutkát, a lónak zabot, kukoricát, mely alá polyvát terít. Míg a jószág eszik, a trágyát kihordja alóla. Azután a vályúból megmosdik, utána megfésülködik és bemegy reggelizni. Kenyeret, szalonnát, túrót eszik, vagy tejet. Régen kint früstökölt a disznó mellett, ahová a béres vitte ki az ennivalót. Evés után segít az itatásnál, majd az abrakolásnál és fejesnél. Jó időben itatás után hat órakor kiereszti a disznókat, kihajt. A disznó koratavasszal (ápr. végéig) földi mogyorót eszik az ugarból, a gyepen perje, tamokgyökér, cickafarok, csorbóka, veresnadrág, útifű növényeket. Ráengedik a búzára, míg szárba nem szökik, azt tartják, hogy ez a legeltetés elősegíti a búza bokrosodását. Ha a jószág szomjas, amit arról tud meg, hogy akkor nyughatatlan, elhajtja a kúthoz. Maga is iszik. Innen legeltetve hajt tovább, bejárja az egész gyöpöt. Hogy ne unja magát, a disznótrágyát összesöpri, gereblyéli, lapátolja, talyicskára rakja, elhordja. A disznóőrzéshez is kell tudomány! A disznó természete az év minden szakában változik, s ha a kanász ki nem tanulja józan esze után a disznóval bánás tudományát, akkor szaladhat az elkapatott falka után annyit, hogy akár térdig elkophat belé a lába. Tavasszal szétterül a tarlón a disznó, hatalmas hantokat dúr a földi mogyoróért. A szemfüles kanász fültövön rúgja a vén konyát s maga veszi el a mogyorót s falatozza be, nemcsak mert jólesik, hanem mert ha a disznó foglalatoskodik mogyoró kereséssel, eszébe se jut becsavarogni a tanyába. Arra vigyáz legfőképpen, hogy a disznó a gyöpön legyen, el ne menjen szántásra, árpavetésre, rá ne menjen a búzavetésre, veteményföldre. A malacokat karikásostorral teregeti, nagyokat durrogatva. A széjjelszaladt, tilosbament disznókat íííde te! kiáltásokkal hajtja vissza, tereli össze. Mikor szántanak, befogják a kanászt ostorosnak, de azért a disznóra is kell ügyelnie s ha már messze van, vagy a szomszéd földjére ment, megállnak az ekével, míg visszafordítja a jószágot. Áprilisban, csutkatőveréskor a kanász arra hajtja a disznókat, és segít a kiverésben, behordásban a béresnek. A kanásznak különösen fiadzás idején (márc, ápr.) kell nagyon ügyelni a hasas kocára. A gazda meghagyja erősen: „ha látod, hogy nyáladzik, azonnal hajtsd befelé, oszt 'kiabálj! A tied is ebből a fiadzásból lesz." Vigyázott is a gyerek, mint a két szemére, hogy baja ne legyen. Ha a másik lökdöste, vagy mászkálta, leostorozta. Legtöbbet bajlódik, ha a disznón kívül rábízzák a liba, birka, ló, tehén őrizését is. Nem egyezik a különféle állatok táplálkozása; a ló nem eszi meg azt a füvet, amit a disznó bepiszkít. Délre behajt. Hogy mikor van dél, az árnyékáról tudja meg, mert akkor a legkisebb, úgyhogy a fejébe lép az árnyékának. De legjobban megmondja a hasa, mert a kanász ekkorra már röttentően éhös. Egyébként sincs soha jóllakva, amint mondják, „nem igen eszik egyest a hasával", nem jut ennivalójából a kutyának, mely sokszor vele van. Délre református helyen egy félét, katolikus helyen kétfélét evett, mint a gazda. Az étel rendesen tésztaleves (galuska, csipödött, tarhonya) kemény tarhonya, kása. Két tányérral is megeszik és sok kenyeret fogyaszt. Katolikusaknál azonkívül főtt, esetleg sült tészta. Nem az asztalnál eszik a kanász, hanem az eresz alatt húzódik félre. Delelni nem szokott, ha éppen nincs dolga, a béres parancsol neki. Ebéd után ismét kihajtja a disznót és este 6 óráig van kint. Mikor pedig behajtott, tisztítja az aklot, elsöpri az ajtó előtti szemetet, a gazdasszony parancsára tűzrevalót visz be, csutkatövet, ízíkcsutkát; ha mondják, tesz a tűzre, ügyel, hogy ki ne aludjon. A jószág etetésénél vigyáz, hogy a galamb, meg a tyúk oda ne menjen. Vacsorára déli maradékot eszik, ennek hiányában kenyeret, szalonnát, túrót, tejet szokott kapni. Vacsora után lefekvésig kukoricát morzsol, szöszt tép, tökmagot tisztít. Ha nem lát már semmi végeznivaló dolgot, 8 órakor lefekszik az istállóban ízíkre, vagy árpaszalmára.
Szenti Tibor Parasztvallomások című, szintén Hódmezővásárhely paraszti világát feldolgozó könyvében a kanászság gazdasági vonatkozásaira találunk különböző korú, naplókból vett adatokat. Itt is látszik, hogy a kereset jó részét szokásosan természetbeni juttatások formájában adták.
1866 dik junius 26 dikán Mutsi Miháljt fogatam Kanásznak Erzébetig a bére 5 for[int] pengő, egy pár tsizma egy pár botskor kalap fog laloba atam 1 for[int] váltot. 
Az 1893 évre.A Kanász gyerök bére 25 for[int]. Két köböl élet, egyik árpa. Egy malatz, aki megvan. Tavasszal visz el egy Kótsi Szalmát. Két darab Szappan. Foglalóban kapott 1 forintot. Február 6 dikán atunk 4 forintot. Április 25 kén atam 4 for[intot]. Szeptember 17. atam 10 forintot. 
1920.Kanásznak Tóth Sándort 900 korona pénz 4 Mázsa Búza, 2 m[ázsa] árpa. Egy pár új csizma. Két-két szappan, egy lúg. Egy kocsi szalma Egy Malacz. 100 darab gané foglaló 10 korona. Február 8 dikán 100 korona.

Keine Kommentare: