1.3.13

A Vida É Um Sopro



Egy döbbenetesen szerencsés, tehetséges és energikus férfi, aki bármikor meg tud nevettetni.
Aki beszélgetésbe szőve Sartre-t, Baudelaire-t, Camoest, Rilkét idéz, néha meg egészen woodyallenes fordulatokat vesz: Amikor elkészült a házam*, Gropius eljött megnézni: azt mondta jó, de nem lehet sokszorosítani.
...a Mondadorinak készült épület tervét látva megkérdezték: nem lehetne, hogy az ívek egyformák legyenek?
Aki 99 évesen még simán úgy gondolja, ideje újraházasodnia.
A film leginkább erről szól, egy óriási alkotóerővel megáldott férfi, aki erdő közepén megalapított dél-amerikai főváros főépítészeként szakmai szempontból a legnagyobb lehetőséget kapja az élettől, egy hihetetlen játszóteret, és a nagyvonalúságot nagyvonalúsággal viszonozza. A tervezőasztalon született város kezdetben annyira nem volt vonzó, hogy az ide telepített állami hivatalok dolgozóinak kétszeres bért ígértek, de az emberek még így sem nagyon akarták elhagyni a Copacabanát. Brazília fővárosa a huszadik század során, Oscar Niemayer keze nyomán lett az, ami ma: egy több mint kétmilliós nyüzsgő nagyváros, amelynek belvárosa a modernizmus mintatelepe.
Amiről csak érintőlegesen szól, az a jelen, és a jövő: hogyan lehet fenntartani egy mégoly gondosan megtervezett városi struktúrát, és egyáltalán, működtetni egy várost, egy szociálisan szétszakadó társadalomban.
Oscar Niemayernek 105 gazdag év jutott, és teljesen megérdemelte.


Fabiano Maciel jól összerakott, sűrű portréfilmje az akkor 103 éves építésszel a KÉK által hetedik alkalommal megrendezett építészeti filmnapok programjának nyitódarabja volt.


Az egész PROGRAM érdekesnek ígérkezik, ma délután egy norvég és egy szerb film lesz,  A sivatagi vár, és a Délibáb, az Emirátusokkal a fókuszban. Ez azért is lehet nagyon érdekes, mert hasonlóan a huszadik század második felében zöldmezősen (hehe) létrejövő városokról van szó, de sok szempontból eléggé más társadalmi környezetben.

Keine Kommentare: