19.7.12

a tévé gyöngyszemei - keresztelői emléklapok Bácskából

Az első, madaras kép alapján akár egy Heinzelmann Emma-féle akvarell is lehetne.

Keresztelői emléklapok, amelyek a huszadik század tizes éveiben kerültek a budapesti Néprajzi Múzeum anyagába. A hasonló, temperával festett emléklapok Európában, elsősorban német nyelvterületen voltak elterjedtek a 16. század óta, és egyszerre szolgáltak személyi okmányként és jókívánságként is.

Ezek a lapok Bácsfeketehegyről, Cservenkáról, Feketicsről származnak az ezernyolcszázhatvanas-hetvenes évekből, a települések akkori magyar és német lakosságát a 18. században telepítették le itt. Az emléklapok elkészíttetése a keresztszülő feladata volt, rajzolóik általában az ebben mellékes módon járatosak, jegyzők, papok, tanítómesterek voltak. Katolikus és protestáns közegben egyaránt ismert műfaj. Olykor nemcsak a megmaradt, de az elhalt gyermekek után is készítettek emléklapot, amely bekeretezve szintén a tisztaszoba reprezentatív díszévé vált, a többi keresztelői és házassági emléklaphoz hasonlóan.

Biedermeier virágok, csokrok, vázák, madárkák, gyermekded angyal. Meg egy népies magyar címer, a Kossuth-félére és a koronásra is hajaz kicsit.













Keine Kommentare: