15.1.12

eztolvasommost

a kultúrtörténeti anekdotázás laza füzére egyszer csak valami elég kategorikus állításba torkollik:
"A másik megértésére tett igyekezet a sematikus szemlélet elvetését jelenti, nem pedig azt, hogy tagadnánk, vagy eltörölnénk a másik másságát. De legyünk realisták. Az ellenség megértésének ezek a formái a költők, szentek vagy árulók sajátjai."
????
én eddig azt hittem, hogy ez tkp az egyetlen használható megközelítési mód, most akkor biztos, hogy a három közül kell lennem valamelyiknek? vagy már az is vagyok? nemár.
(néha úgy érzem, mintha Umberto kissé visszaélne a hírnevével)

Kommentare:

Studiolum hat gesagt…

én azt hiszem, hogy Umberto permanensen visszaél a hírnevével, és ezt gyakran visszataszítónak tartom

ez az általad idézett hely nagyon jó példa arra a kettős játékra, amelyet gyakran űz: hogy egyfelől egy magasztos és kívánatos eszmény nevében elítél (mégpedig mindig lenézőleg és kifigurázva ítél el) egy gyakorlatot „másoknál”, majd kisvártatva, mikor már eléggé eltöltött minket a „különbek vagyunk” jó érzése, akkor egy másik, cinikus kifigurázó gesztust is tesz azok iránt, akik igyekeznek az ilyen eszmények szerint élni: hát nehogy már komolyan vegyük az eszményeket, milyen iskolás, romantikus dolog az, hiszen a józan ember a realitásokkal megalkudva, derűsen él

azt hiszem egyébként, ez egy kulturális vonás is. ezt a skizofréniát nagyon gyakran tapasztalom olaszoknál, még közeli ismerősöknél is, míg más népeknél szinte alig (most nem eszmények és gyakorlat különbségéről beszélek, az mindenütt megvan, hanem a két, homlokegyenest ellenkező eszmény egymás mellett éléséről emberek tömegeiben, egy egész kultúrában). húsz éve töröm a fejem, mitől van ez, de csak annyira jutottam, hogy valami olyan stratégiáról van szó, hogy az olaszokra jellemző végtelen földhözragadtság nehezen elviselhető terhét igyekeznek ellensúlyozni roppant eszmények szenvedélyes hangoztatásával, gondosan ügyelve rá azért, nehogy túlzásba vigyék ezek megvalósítását. a reneszánsz ember, ugye

marguerite hat gesagt…

azért is rökönyödtem meg kissé, mert számomra ez volt az egyetlen _igazán_ fontos mondat a szövegben

Studiolum hat gesagt…

fantasztikusan jól látod

milyen szerencséje van Umbertónak, hogy olyan kevés van belőled

marguerite hat gesagt…

;)

azt hiszem én nem is elsősorban erkölcsi szempontból akadtam fent, hanem hogy máshogy kerülhetnénk közelebb bármifajta megértéshez.
egyáltalán, mint valahova vezető út