12.4.11

eztolvasommost

A moszkvai emigránsok számára szinte minden, ami itthon, tehát nélkülük történt, a frusztráció forrása volt. Péter Gábor 1945-ben az elsők között tartóztatta le a Horthy-korszak mérhető befolyással rendelkező féllegális kommunista frakcióinak vezetőit, Weisshaus Aladárt és személyes jó ismerősét, Demény Pált, akivel aztán mindennek ellenére az Andrássy út 60. ablakán kikönyökölve egymás mellett nézték végig az első szabad május elsején felvonuló dolgozó tömegeket. (...)
Pár hónappal később Deményt éppúgy péppé verték, mint bárki mást, míg 1953 után ki nem engedték. A gerincsérüléseitől szinte derékszögbe hajlott, rendíthetetlen forradalmár 1989-ig marginalizáltan élt, s csak 1990-ben, az MSZP parlamenti képviselőjeként érezhette rehabilitálva magát. (A szájhagyomány szerint kiszabadulása után Demény egy alkalommal összetalálkozott a szálfaegyenes, magas Rajk Júliával, aki riadtan nézte a hajlott hátú hajdani frakcióvezért. "Magát is Péter Gábor?", kérdezte óvatosan. Mire Demény csendben azt válaszolta volna: "Nem, engem még szegény Lacink.")
ebből

Keine Kommentare: