26.3.11

kik azok: mi vagyunk

mintha az Idegen testünk meg a Magyar ünnep háttéranyagába keveredtem volna Sárközi Márta írását olvasva:

"A mi családunkban nem lehetett politikai állásfoglalás nélkül létezni. Újságíró volt a nagypapa, az apám, két nagybátyám, a második férjem is időnkint, az első is, idővel. Így már 6 éves koromban próbáltam valamiféle képet alkotni az emberekről. Hamarosan rájöttem, hogy vannak rossz emberek, és jó emberek. Először úgy gondoltam, hogy mindenki jó ember, kivéve a betörőket, a tolvajokat és a cigányokat. Mikor kitört a 14-es háború, hét éves voltam. Akkor rájöttem, hogy a rossz emberek azok, akik mindenféle palotákban és minisztériumokban háborúkat üzennek, a jó emberek azok, akik a fronton egymásra lövöldöznek és meggyilkolják egymást. A kommün alatt ez a világnézet oda módosult, hogy rossz emberek azok, akik nagy piros autókon járnak, vagy piros zászlók alatt felvonulnak. jó emberek, akik fűtetlen szobában gerslit ebédelnek és mezítláb járnak. Később a Horthy-korszak kezdetén úgy véltem, hogy rossz emberek akik a zsidókat gyilkolják, és jó emberek a zsidók, akiket gyilkolnak. A második világháborúban felfedeztem, hogy rossz emberek a németek, az összes többi jó ember. A Szálasi érában úgy gondoltam, érdekes, hogy a rossz emberek és a jó emberek vegyesen elgázosítanak több százezer rossz és jó embert vegyesen. A felszabadulás meghozta számomra is a szellemi felszabadulást: rájöttem, hogy az összes emberek hol jók, hol rosszak. 
Persze, mindezt magamnak kellett kialakítanom, mert a családban nem lehetett eligazodni. Ott volt a szélsőjobboldaltól a szélsőbaloldalig mindenféle világnézet, időnkint ugyanabban az emberben megtestesülve. A nagypapa például sajtófőnök volt a darabont-kormány idején, azután Bethlen alatt a kormány félhivatalos lapjának, a Lloydnak volt a főszerkesztője. A nők mindenért lelkesedtek, amiért lelkesedni lehetett, hol erre, hol arra. A nagymama hol azért süttette bodrosra a haját a Martinné nevű fodrásznővel, mert jótékony célú ebédre ment a legyilkolt zsidó mártírok árváinak javára, hol meg azért öltött fenékig kivágott estélyi ruhát, mert garden partyra ment Horthy kormányzó úr őfőméltóságához. A család férfi tagjai hol emigráltak, hol immigráltak, hol az volt a baj, hogy zsidók, hol az, hogy keresztények, hol az, hogy kitértek, hol az, hogy visszatértek. A nagypapa mindenünnen kapott kitüntetést, plecsnit, emlékérmet, oklevelet és babérkoszorút. A nagybácsik hol börtönt, hol amnesztiát kaptak. 1943-ra már teljesen megzavarodtam magam is, bújtattam kommunistát a hátsószobában, harmadikutast a cselédszobában, nyilast a vécében, zsidót a padláson, keresztényt a pincében. Ennek megfelelően boldogult férjemről is hol emlékbényeget nyomtattak, mint baloldali mártírról, hol emlékcikket, mint jobboldali elhajlóról. Minden pár évben fel kellett kapni a hálóinget, papucsot és slafrokot, és a hátsó kapun kimenekülni hol a kommunisták, hol a nyilasok elől. Nekem speciel 1944 tetszett legjobban ebből a szempontból, mert a társaságunk minden tagja bujkált, ki ezért, ki azért, a németek elől, az oroszok elől, egymás elől, de főképpen azért, mert bujkálni érdekes és romantikus dolog volt. Különben is lehet mondani ránk akármit, de bujkálni mi tudunk a legjobban Európában. 
Ennek megfelelően alakult a filozófiám is. Apám, anyám, a nagynénik és nagyszülők felváltva magyarázták, hogy van Isten, nincs Isten, van túlvilág, vagy még innenső világ sincs, böjtöltek, gyóntak, keresztelkedtek, bróchékat mormoltak, bérmálkoztak, misére és zsidó imaházba jártak, éjszaka háromig vitatkoztak túlvilági kérdéseken, egy százas Miriám cigarettás doboz körül, ezután hajnalban kivették a kottaszekrényből a mákos beiglit és ettek. Ebből következett, hogy én máig is tudom héberül a kézmosás előtt mondandó imát, viszont Rómában litániára jártam a kék apácákhoz, Jagerndorfban hajszál híján megbérmáltak, szenvedéllyel megyek karácsonykor éjféli misére, ma is szeretem a Batthyány téren az Anna templomot, mert ott kereszteltek, és újabban buddhistának készülök."


S így tovább, hasonló pittoreszk stílusban.

1 Kommentar:

Anonym hat gesagt…

Szegény megboldogult P.P.: A széthasadt kárpit című kötetének kezdek a végén tartani. A pszichológus hittel, vallással kapcsolatos könyveit gyűjtötték ezen a címen egy kötetbe. 4-5 oldalnál többet nem érdemes egyszerre olvasni, mert nagyon töményen zubogtatja az információt, de zseniális, ahogyan az emberben újabb és újabb rácsodálkozást vált ki. Szegényt én nem annyira szerettem életében a modora és a politikai szerepvállalása miatt, (a későbbi könyveiben meg a fogalmazása, stílusa sem tetszett) de ebben a kötetben nagyon sok értéket találtam magamnak. És hogy hogyan jön ez ide? A bekopizott részlet összecseng ezekkel az írásokkal valahol...