30.4.10

Verseny utca - Jobbágy utca sarok

vannak a városnak olyan részei, amiken ha kikapcsolnám az autókat tartalmazó layert, akkor mintha fél évszázadot repültünk volna vissza az időben. ez különösen éjszaka, sötétben izgalmas, a néptelen utcákkal, szorongató furcsa érzés.

bármi lehet téma


schunninworks depot

sötétben világító zöldfa

 feketesas utca sarkán

hogyan, hogyan ne

elképesztő a különbség ami Bárdy György és Bessenyei Ferenc interpretációja között van. fájdalmas, szikár, keserű dráma az egyik, öntetszelgő ripacskodás a másik.
Ady Endre: Aki helyemre áll
Lehet-e, lehet-e,
Hogy jön még ájult tűz-nyár,
Bukó-csillagos éjek
S hogy én, én már ne éljek?


És majd szűrik a bort
Pompás, aranyos őszben
S ittasan, tarka lombok
Hulltán nem én borongok.


S meleg asszony-szalon
Integet ki a télbe,
Lágy pamlag, égő illat
S ide nem engem hivnak.


S akkor is lesz tavasz,
Virág, dicsőség, mámor,
Tavasz-heroldok szállnak
S engem már nem találnak.


Lehet-e, lehet-e?
Hiszen ez mind enyém volt.
Én vágytam, én daloltam,
Minden, minden én voltam.


Soha még, soha még
Így még senki se vágyott,
Hajszolt, siratott, képzelt
Tündér ezeregy éjjelt.


Átkozott legyen az,
Aki helyemre áll majd,
Innyére méreg hulljon,
Két szeme megvakuljon.


Álljon el a szive,
Süketen tétovázzon,
S ha tud majd asszonyt lelni,
Ne tudja megölelni.

29.4.10

lokálpatrióta

hosszú halogatás után áprilisban megcsináltam a kis helyi érdekű blogot a háznak, pontosabban a kertnek, ami jutott hozzá, és nagyon kíváncsian várom, hogy beindul-e tőle valami. még elég sokat remélek a matricázós reklámjától, egyelőre alig nézik. csak a lépcsőházon belül ismerek pár embert, mail-címeket meg még annyit sem tudok.
Tavaly még sajnáltam, hogy nincs körbekerítve, úgy jobban remélhetnénk, hogy lesz látszatja az erőfeszítéseknek, de mostanra megtetszett, hogy egyszerű közterület, van ennek egy ilyen kis naiv közösségi romantikája. meg persze erőteljesen határt szab a lehetőségeknek, de ez a gúzsba kötve táncolás már egész jól megy. belejövünk még.
Úgy tervezem, hogy lesz benne kevés helytörténeti ismeretterjesztés is - legalább L gyűjtögetéseinek is lesz jó kis helye, nem fénymásolatokban, levelezőrendszerekben fog szétszórva kallódni - de az egész inkább csak játék, meglátjuk.
bogárka, biene

28.4.10

...

láttam ma a baglyot.
és ő is látott engem.
és ő pislogott először.

titokzatos erdőben

"...Így például Boas gyűjteményének egyik nagyon érdekes mondájában a hős elvetődik a farkasokhoz. Minden farkast, medvét és vidrát összehívnak. A jövevényt a legnagyobb tisztelettel fogadják. „Akkor a farkasok hirtelen hoztak egy holttestet. Beletették farkasbőrbe, odatették a tűzhöz, táncolni kezdtek körülötte az ütemet verve. Akkor a halott felállt, és botladozva járni kezdett. De minél tovább énekeltek, annál biztosabban mozgott, és végül éppen úgy futott, mint a farkas. Akkor a farkasok vezére azt mondta: »Most látod, mit teszünk a halottakkal: farkassá változtatjuk őket.« A farkasok megtanítják a hőst a farkasok táncára. »Amikor hazatérsz, tanítsd meg az embereket a táncunkra!« Varázserejű nyilat adnak neki, mellyel csak céloznia kell, és a zsákmányt máris elejtette.”"

innen

...

telt, múlt az idő

bonyolult identitás

CM 2010 tilt shift

Tilt & Shift Critical Mass from fiantok on Vimeo.

olyan bolond

via inhabitat
(még a lebegő polcot sem csináltam meg, pedig ki van preparálva már rég)

CM 2010

Kocsis Liza fotója a FB-ról, innen

sokan gyűltek össze akkor
a Mester ugyan nem beszélt hozzájuk
de egy fiatal platánfa bolyhos fényt tartott föléjük kis időre
aki pedig látta sokáig megőrizte magában
egyébként minden ment tovább a maga útján

26.4.10

:: l :::



Kuba - innen


szintén kubai öregek


 

 
 Bronx (és a képhez kapcsolódó kedves családtörténet is itt)


vegyesbolt előtt, Missisipi, 1939 - innen


katonák az amerikai polgárháború idején - innen







Betlehem, pihenő a szukban - innen

cider

meg sült paprika fetával

szórakozunk

apuka öt év körüli kislánnyal tipródik a barkácsáruház gondolái között.
a gyerek unalmában azt játssza, hogy minden második lépésnél jobb lábbal finoman oldalra rúg, épp csak hogy megérintse a sorba tett raklapokat. amíg föntről apa nem ránt egyet rajta dühösen: Neked mindig szórakoznod kell valamivel!!

konténer

sarkvidéki átmeneti lakódoboz szélsőséges körülmények közé
via yankoo design
Andrej Bondarenko

23.4.10

...

Álmomban fontos dolgokról beszélgettünk B-vel.
Ebben az sem zavart meg, hogy B egy kis piros hal volt. (nem mint a Nemo, hanem mint egy kínai akvarell) Annyira nem, hogy amikor elúszott, felébredtem, és írtam neki egy szemrehányó sms-t, amiért elúszott, miközben beszélgetünk. Aztán valószínűleg elégedetten, hogy nem hagytam annyiban ezt a dolgot, visszaaludtam, és nem is tudnék az egészről, ha nem hív fel néhány órával később értetlenül.

...

ma a kapuban összetalálkoztam A-val, aki egy vödörrel a kezében éppen indult meglocsolni a fákat :)

micsodaidőketélünk

úgy tűnik, érdemes volna a bölcsészettudományi szakokon is egy proszemináriumot szentelni a könyvtári könyvekkel való bánásnak. ti. hogy miért esik neki valaki egy regénynek (!) rózsaszín szövegkiemelő filccel.
(Jerofejev Az orosz lélek enciklopédiája című műve járt így)

21.4.10

...

boglárka-arisztokraták

ezt sajnos reménytelen lenne közterületen ültetni azt hiszem, fél napig sem maradna ott. a túlszépvirág-szabály ;)

Studio Dosi

ezt véletlen találtam, de ugye véletlenek nincsenek
csak felfoghatatalnul összetett rendszerek.
(meg trendérzékenység :)
hello Saigon, aka Thanh Pho Ho Chi Minh! o/




20.4.10

dalol a fülemüle

hazafelé hallottam.

de mint egy megszállott, úgy.
egy dervis.

(pedig nem korai ez még?)
kép az MME  vonatkozó helyéről
(kis ropi lábai milyen kecsesen tartják) :)

utopia

meghallgattam ma egy csomó gerillakertészt a Mezőgazdasági Intézet könyvtárában,
írok majd kicsit hosszabban (bár ezt sokszor ígérem, és sokszor elmismásolom)
de a lényeg, hogy úgy tűnik, ezek mind meg vannak győződve, hogy tíz-tizenöt év múlva a földet fogjuk kaparni egy kis élelelmért. (ugye amikor a fosszilis energiaforrások elfogynak, az árak az égig szöknek, egyre nagyobb probléma lesz a vízellátás... stbstb, most ezt nem is részletezem, mindenki gondoljon valami egészen apokaliptikusra) ebből az alapállásból kiindulva mindenképp a haszonnövények termesztését forszíroznák a városi területeken. ez nekem teljesen elszálltnak hangzik több okból is. de  még az is lehet, hogy igazuk lesz, de akkor nem fog a közösségi kertészkedés vigasztalni attól tartok. mindenesetre most nem erre van szükségem. elképzelem, ahogy itt a nyolcvanéves nénik a helyi majdnemhajléktalanokkal karöltve nekiállnak zöldborsót meg paradicsomot meg tököt termeszteni, és nem túlságosan meggyőző a kép. praktikus tanácsokat szerettem volna kapni, mert látszott hogy jóval több információ birtokában vannak mint én, de azokat nem osztották meg, csak ezeket az utópista-anarchista törekvéseket. örök visszatérés. de persze nem baj. Bátortalan kérdésekkel próbáltam célra tartani, valahogy ezeket félresöpörték, föladtam.
Úgyhogy ha valakinek véletlen volnának válaszai, ideírom ami érdekelt volna:
mennyibe kerül egy földcsere vagy pótlás, hogy lehet önkormányzati segítséget nyerni, hogyan lehet szponzorokat befűzni, milyen közösségszervezési technikákat használnak milyen sikerrel, hogyan lehet tartósan fenntartani a kezdeti eredményeket, honnan lehet nem csak a kiépítésre, hanem a fenntartásra is forrásokat szerezni, mit tesznek, hogy önjáróvá váljon a kezdeményezés, mi van akkor, ha nem egy a közfigyelem terében álló belső kerületi, hanem egy kisebb forgalmat bonyolító helyszínünk van, hogyan sikerül megszólítani a különböző korcsoportokat... és így  tovább.

unatkozik? vásároljon mosómedvét!



Charley Harper  Ford Times retrospective

Camper Bike

via candy craks, kevincyr

estefelé

vannak férfiak, akiktől nagyon kockázatos megkérdezni, hogy nincs-e egészen véletlenül egy tizenkettes csavarkulcsuk, mert azonnal hoznak egy teljes készletet, meg fogókat, fémfűrészt, ráspolyokat, egy doboznyi mindenféle csavart, alátétet és anyát, és mire felocsúdnál, már szét is dobták, megszerelték, és összerakták a biciklidet.
ezúton köszönöm, nem is hogy a szerelést, hanem olyan jó dolog nőnek lenni.
attól függetlenül, hogy tényleg csak egy tizenkettes csavarkulcsra lett volna szükségem. (na jó, meg egy kombinált fogóra.)

18.4.10

vagy álmodom, vagy esik

vagy szegfűszegillatú virágok nyílnak a sötétben

...

azt tanultam mostanában, hogy minden nap (de tényleg minden áldott nap) csinálni kell valamit, ami nem a napi feladat, hanem hosszabb távon jó.
ennek jegyében ma kitakarítottam a hűtőszekrényt.

16.4.10

hol vannak az angolszászok, hát még vámpírilag is sehol

A sok Robert Pattinsonos hírmorzsa csak felpiszkálta bennem az alig is pislákoló nemzeti öntudatot. Hát nincs nekünk saját vámpírunk?!? deugyehogy! még milyen! ö izé... finnugor!
Először attól tartottam, hogy gépelgetnem kell egy kis szemelvényt (akkor biztos nem lenne ilyen hosszú ez a bejegyzés), de amikor megtaláltam készen, akkor vérszemet kaptam (mondjuk  most így). innen emeltem át az egészet. A teljes szöveg pedig offline érhető el, ha valahol.

"Mondhatnám, hogy a nagymamám kozmopolita, mert sokfelé járt már a világban, és bármelyik országban rögtön otthon érezte magát. De biztos, hogy egy világpolgárnak “Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” feliratú, Nagy-Magyarország térképét ábrázoló fajansz fogmosópohara van ? Az én nagymamámnak legalábbis igen. Hazajön hajnalban egy kiadós szipoly után, és ezzel öblíti a véres száját. Néha felébredek arra, ahogyan gurgulázik.
   Azon a reggelen is így történt. Csak úgy, neglizsében kicammogtam a fürdőszobába. Negyed hat volt. Nagymama éppen tömény szépségéről bontotta le az alkalom kedvéért ráépített tökéletességet. Mert gyönyörű ő, mint egy frissen restaurált porcelánbaba. Karcsú testéről lesiklott a selyem kisestélyi, nagymama azonban kendőzetlenül is ragyogott, én viszont esetlenül álldogáltam mellette kezeslábas pamutpizsamámban, amit azért viseltem, mert hűvös őszi éjszakák jártak már, de még nem kezdődött meg a távfűtési szezon.
- Későn jöttél, nagymama – jegyeztem meg.
- Igen. Már majd’ szétrobbantam. Teljes csőd volt ez a mai ember, a testbeszéd minden árnyalatát bevetettem, mire rájött, hová akarok menni. A lakása egy külkerületben volt, miután végeztem, még egy órát kellett várnom a taxira. Végignéztem, ahogy elvérzik. Aztán ki is purcant egyből.
- Kímélj meg a részletektől. – Néha, ha elképzelem a vért, valósággal rosszul leszek. Émelyeg a gyomrom. Látom a lelki szemeimmel a nyitott sebeket, szinte érzem, hogy belőlem szivárog a vér. Elgyengülök.
- Most fanyalogsz, de rákapsz majd te is az ízére.
- Remélem én is, nagymama.
   Esetleg furcsán hangzik, hogy a végzet asszonyát egy magamfajta pimaszul nagymamának szólítja, de egyrészt rokoni kötelmünk tény, másrészt nagymamának már több, mint harminchárom neve volt, és egyikhez sem ragaszkodik, viszont nagymamasága állandó mint az égitestek. Aztán meg folyton csak eltéveszteném, hogy pillanatnyilag Lilith, Lamia vagy Empusa-e.
- Nézz meg engem. Ugye milyen jól nézek ki ? – Nagymama az arcomba tolta az arcát. Ajkai még mindig nedvesen duzzadoztak. – Mindezt a friss vér rendszeres fogyasztása teszi. Tele van vassal, ásványi sókkal.
- Nézd meg magadat – folytatta. – A hajad kopott és fénytelen, és a soványság sem áll jól neked, csak még jobban kiugrik az orrod az arcodból.
Elfordítottam a fejemet, mert taszított a véres száj látványa, nagymama mégis elkapta a tekintetemet és mélyen a szemeimbe nézett.
- Ki kell szívnod a vérüket, mielőtt ők szívják ki a tiédet.
Megijedtem nagyon, de aztán mégis elmentem kakaót főzni. Tűnődtem kicsit, hogy kit sejtsek az általános alany mögött, és kimértem a cukrot meg a kakaóport. Én ilyeneket fogyasztok, mert még élek. A nagymama már legalább kétszáz éve élőhalott, és szájában mindennek egyenletes fűrészpor íze van, kivéve az embervért, amely persze zamatos.
   Bögrével a kezemben vetetlen ágyamra ültem. Kis manzárdszobám ablakából a napfelkelte fényében fürdőző liget kopasz fáinak látványa tárult elém. A Városliget a legdicsőségesebb időkre emlékezteti ezt a népet. 1896-ban a magyarok megünnepelték, hogy egyes vélekedések szerint őseik 1000 éve érkeztek a nép jelenlegi lakhelyére ( hónapra napra máig sem tudták pontosítani a dátumot a történészek.).
   Aztán fecerunt magnum áldomás. Vagy az nem akkor volt ? Mindig hadilábon álltam a magyar történelemmel, de gyermekként az a történet nagyon megkapott, hogy hét vezér kupába csorgatta a vérét, s azzal koccintottak a szövetségre. Identitáskereső éveimben önigazolásként hatott, hogy a családom tevékenysége ebben az országban nem előzmény nélküli. Semmi sem szökkenhet szárba valamiféle hagyomány nélkül.
   De itt mindig van mit ünnepelni. A klíma remek. Télen hideg van, nyáron meleg. Ősszel esik az eső, tavasszal meg csalóka az idő. Ezt már komolyan végiggondoltam, szerintem innen legfeljebb egy tenger hiányzik, s akkor az üdültetéstől felpendülne a népgazdaság, olcsóbb lenne a tintahal, és a magyar vitorlások előkelő helyezéseket érnének el a világversenyeken. Másrészt viszont idegesítene, ha a fügefák ész nélkül teremnének, évente kétszer.
   Annak ellenére, hogy a finnugor népek nem bizonyultak kellően militánsnak az aggresszív szláv és germán hordák szorításában, azért Magyarország a lehető legjobb helyek egyike a környéken. Magas sikértartalmú búza, cukorban gazdag gyümölcs terem, szilaj ménesek száguldoznak a rónán, jóltáplált magyar sertések és marhák legelésznek a délibábos pusztán. Én még nem láttam, de nem is érdekel. Mindenesetre az éghajlat igen kedvező a mezőgazdaság szempontjából, dús ez a föld.
   Nagymama lakott már a liget környékén a milleniumi ünnepségek idejében, és számos feledhetetlen vérszipoly emléke fűzi az Ős-Budavára nevű mulatóhelyhez, ezért amikor visszatért Magyarországra valamelyik nemzethalál idején – már nem emlékszem, melyik - , csakis a Városligetet környező utcákban volt hajlandó letelepedni. Azon egy percig sem tépelődött, hogy melyik várost válassza: ebben az országban sehol máshol nem érdemes lakni, csupán a fővárosban, Budapesten. Igazából nem is értem, a többi nyolcmillió magyar mit csinál odalenn, vidéken. Még sohasem hagytam el Budapest közigazgatási határait, legfeljebb a repülőtérig jutottam, de úgy képzelem, a vidékiek csak vergődnek a sárban és arról álmodoznak, hogy egy napon ők is felköltöznek a magyar metropoliszba.
   Tehát a népszerű vámpírlegendákkal ellentétben nem romos várkastélyban lakunk. Manapság a vámpírok is ésszerű megoldásokban gondolkodnak, és ki szeretne vagyonokat költeni vízre, gázra, villanyra ? A ház, amelynek padlásterében két szoba összkomfortot birtoklunk, a közös képviselő erőfeszítéseinek és kapcsolatainak köszönhetően kitűnő állapotban van. Nem omlik a vakolat, a falak nem salétromosak, és az erkélyek sincsenek aládúcolva.
   Ennek ellenére rengeteg patkány sürög-forog a lépcsőházban. Nem csoda. A nagymama eteti őket, mert hozzátartoznak az imázsához. Gyakorlatilag mindent elfogyasztanak, de nagymama jobbára házi kedvencek takarmányozására szánt tápokkal és eledelekkel kényezteti őket.
   Más eszközökkel is igyekeztünk a ház túlzott gondozottságából adódó sterilitást enyhíteni. Az egyik nyáron levertük a vakolatot a cselédlépcső lakásunkhoz vezető szakaszán, és állott vízzel addig öntöztük a falakat, amíg átható dohszagot nem kezdtek el árasztani. Sőt, nagymama ragaszkodott hozzá, hogy véssünk néhány golyónyomot is a cementbe. Belátom, vehettünk volna ilyen lakást készen is, de olyanokban proletárok laknak, és így megvolt a kézimunka öröme is.

2.
   Odakint megkezdődött a reggel. Nem volt ez a nap sem különösebben jelentős, de ha már mindenképpen ki kell jelölnöm egy pontot, egy falból kiálló szöget, amelyre az elbeszélés fonalát akasztom, ez éppen alkalmasnak látszik. Innen indultam neki a tudás megszerzésének, a tapasztalásnak, amely minden ép ösztönökkel bíró humanoid perverz vágya.
   Lötyögtettem egy ideig a bögrében, aztán határozottan kihörpintettem a kakaót, és újból csatlakoztam nagymama társaságához. Ő már a koporsóban feküdt, de még nem húzta magára a fedelét. Lamentált.
- Megint muszáj korábban felkelnem, még tőzsdezárás előtt. Régebben, ha özvegyasszonynak mondtam magam, gondtalanul élhettem. Víg özvegy voltam, tudod. – Énekelt néhány taktust: - Wiener Blut, wiener Blut… Senki sem firtatta, miből élek, s mehettem bárhová. Most ? Éjjel élek, nappal dolgozom.
- Ne mérgelődj. Hiszen van, amitől feltöltődj.
- Ez igaz – hagyta rá nagymama, és kényelmes fekvőpózt keresett. – Néha mégis úgy érzem, nem bírok lépést tartani. Gyűlölöm ezt a női emancipációt.
- Nem is egy kéjmámor.
- Nekem jó, én nem öregszem, de a többi halandó nő ebbe belerokkan.
- Vagy nem.
- Na jól van, hagyjuk. Menj a dolgodra, Jerne – szólt végül, és magára csukta a koporsófedelet. Én reggeli teendőimhez fogtam, hamarosan indulhattam munkába.


   Kénytelen vagyok dolgozni ugyanis, egy vámpírnak kell a fedőtevékenység. Szegény nagymama is gürcöl, pedig pénzünk annyi mint a pelyva, csak amiatt nem kellene. Mindazonáltal a fedőtevékenység egyrészt a hivatalos szervek megtévesztésére szolgál, másrészt teret nyit a társadalmi érintkezésnek, ami az áldozatok kiszemelése szempontjából elengedhetetlen.
   Nagymama a tőzsdén forgat kisebb összeget a forma kedvéért. Ez nem idegen tőle, mindig pénzügyi-gazdasági területen mozgott mint gazdag örökösnő vagy özvegy. Ő tehetségesen műveli ezt. Amikor azonban eljött a pályaválasztás, azaz a fedőtevékenység megválasztásának ideje, nagyszülőm és gondviselőm úgy ítélte meg, a vállalkozói szféra, a pénz világa nem az én érzékeny lelkemnek való. Akkor inkább a művészet, ha már okvetlenül csinálni kell valamit.
   A színművészetet azonnal kizártuk: túlságos reflektorfénybe kerülnék, vampirizmusom szemet szúrna. Akármennyire rajongtam a festményekért, és festettem magam is bájos tömegjeleneteket, kiderült, forma- és színérzékem nem predesztinál a képző- és iparművészet egyetlen ágazatára sem. Az is visszavonhatatlanul eldőlt, hogy a zenei hallást nem helyettesítik a hegyes és méretes vámpírfülek meg az éneklés szeretete.
   A választás végül a művészet és tudomány határmezsgyéjén elterülő bölcsészettudományra, azon belül is az irodalomra esett. Remek döntés, különösen ha az illetőnek nem kell gondot fordítania a kenyérkeresetre. Ez nem finom irónia. Én egyáltalán nem szeretnék megdolgozni a megélhetésért. Azért dolgozom, hogy úgy tűnjön, mintha abból élnék. Emiatt rendkívül sok időt kell eltöltenem, és sokféle dolgot kell csinálnom. De nem nehéz. Írni mindenki tud. Még én is.
   Meséket írok, mert a mesék világosak, nyelvezetük egyszerű, de azért vigyázok, nehogy túl jókat írjak. Semmiképpen sem akarom felhívni magamra a figyelmet. Csak annyira írok meséket, hogy ha megkérdezik, “Hát te mivel foglalkozol ?” azt válaszolhassam:
- Meséket írok Inisiatívról, a hetvenkedő, de gyáva nyusziról.
- Meg lehet abból élni ? – A magyarokat kiváltképpen ez érdekli.
- Nem – válaszolom, hogy megnyugtassam őket, mert igencsak felzaklató, ha valaki jól boldogul (S főképpen naplopó íróként ! ) majd hozzáteszem:
- Még egy könyvkiadóban is dolgozom.


   Bizony. Már második napja dolgoztam az “Elektra és Társa” könyvkiadónál. Én voltam az egyetlen alkalmazott, viszont a vezetőség két főből állt: Elektrából és társából.
   Ehhez az álláshoz úgy jutottam, hogy feladtam egy hirdetést a következő szöveggel: “Frissdiplomás, tapasztalatlan kezdő kihívás és felelősség nélküli, szerényen fizetett állást keres.” Két ajánlat érkezett, és rövid időre teljesen leterített a decidofóbia, nem voltam képes ugyanis választani romantikus regények fordítása és horoszkópkönyvek helyesírási hibáinak javítgatgatása között.
   Végül rájöttem, hogy az ezoterika kevésbé taszít. A románcokban nem az zavar, hogy csupán nők olvassák, ebből következően nem lehet értelmes dolog, hanem ezek a könyvek tartalmazzák azokat a mondatokat, amelyektől a leggyorsabban öklendezek. Attól féltem, ha túl sokat érintkezem ezekkel a szövegekkel, én is ilyeneket fogok mondani, hogy “Kedvellek, mert megnevettetsz.” “Megríkattál. Összetörted a szívemet.”
   Amellett ezek a regények vérfagyasztóan naturalisták is: az emberek tényleg ilyen eszetlen hülyeségekkel traktálják egymást, ha működésbe lép az a titokzatos kémia.
   Nem akartam olyan munkát, ami igénybe veszi az agyamat, hiszen szellemi kapacitásomat a mesevilágnak tartogattam. Ráadásul a fő profilját tekintve népszerű pszichológiában és okkultizmusban utazó kiadó sétatávolságra volt a lakóhelyemtől, és elképzeltem, milyen frissítő a napot rendszeresen fürge gyaloglással kezdeni.


   “A párom”. Így utalt tulajdonostársára szemérmes mosollyal Norma-Elektra, a felelős kiadó. Az illetővel addig még nem találkoztam. Láthatóan Norma-Elektra tartotta a frontot a munkahelyen.
Ő egy olyan nő volt, akivel az ember háromszor találkozik, órákat beszél, aztán negyedszerre mégis elmegy mellette az utcán anélkül, hogy felismerné. Tapasztalatból tudom, mert ez történt velem is azon a reggelen. Így azt is megtudtam, hogy igen szúrós tekintetre képes. Ennyit látok jónak róla elöljáróban elmondani.
   Norma-Elektra éppen indulóban volt, hogy megszerezze egy a New York bestsellerlista élén álló öngyógyító könyv kiadási jogát, amikor egy mértéktartóan visszataszító és alig daliás ember érkezett a kiadónak helyet adó háromszobás lakásba. Neutrális házastársi csókkal köszöntötték egymást, a nő távozott, a férfi felém fordult.
- Szóval te vagy az a Jerne. Ugye, ez a neved ? Én Jermák vagyok.
Rosszallom az ilyen bevezetés nélküli bizalmaskodást, mindjárt az első találkozásnál, de azért én is bemutatkoztam.
- Na, hogy tetszik a munka ?
- Jó…Érdekes.
- Nem is lelkesedsz a kultúrmisszióért ?
- De. Örülök nagyon, hogy itt dolgozhatok.
A könyvespolc címeit böngésztem a válla felett átnézve. Ő a munkaköri leírásomat taglalta.
- …de nem kell kávét főznöd.
- Milyen megnyugtató. Nem is tudok.
- Most viszont megbeszélhetnénk egyéb feladataidat egy sör mellett.
- Nem iszom sört.
- Bármit ihatsz.
- Nem iszom bármit sem – feleltem hidegen és megvetően, bár mosolyogni próbáltam, hogy enyhítsem válaszom udvariatlan tónusát.
- Ha nem, hát nem. – Jermák egykedvűen az íróasztala felé bicegett. – Akkor láss munkához ! – szólt vissza félúton.

3.
   Az életemben eleddig példátlanul hosszú időtartamú munkától megtörve baktattam haza a liget betonozott ösvényein. Csak néha néztem fel, hogy ha szemben megpillantok egy régi ismerőst, még idejében át tudjak menni a másik oldalra.
   Ahogy házunk küszöbét átléptem, arra gondoltam, hogy ezzel végleg megfosztom magam attól az esélytől, hogy történjen ma valami velem. Futó pillantást vetettem a postaládánkra.
   Két, az áramhoz szorosan kötődő, olasz és francia fizikus nevét viselem családnévként. Nagymamám találékonyságának köszönhetően, hogy mindenkori ismerőseimnek legyen mit kérdeznie. Igyekszem kerülni azokat a helyzeteket, amikor teljes néven kell bemutatkozni, a postaládán is csupán a vezetékneveim monogramja áll, a Jerne eligazítja így is a kézbesítőt.
   Belöktem a levélláda billenőajtaját, és egy hosszúkás, POLSKA bélyegzővel ellátott boríték esett a lábaim elé. Amikor azonban alaposan szemrevételeztem, azt konstatálhattam, hogy ezt a levelet én írtam két héttel ezelőtt Edward Leszczyckinek, Lengyelországba. A címzett elköltözött, vissza a feladónak.
   Felnyitottam a borítékot, és amíg felfelé kaptattam a lépcsőn, elolvastam a levelemet. Ezt írtam Edward Leszczyckinek 14 napja, éjjel kettőkor, Budapesten:


Kedves Edward !


   Talán emlékszel rá, hogy amikor elutaztál, én azt mondtam, maradok, és kinevettelek, amiért visszatértél Kelet-Európába. Képzeld, most én is itt vagyok ! Annyi a különbség, hogy én Közép-Kelet-Európában tartózkodom. De szerintem most mind a kettőnknek ugyanolyan jó.
   Nem tudtam nagymamám hívó szavára nemet mondani. Elutazott hozzám, és napokat szánt a meggyőzésemre. Folyton arról mesélt, milyen izgalmas dolgok eshetnek meg az emberrel a magyaroknál. Igaza volt. Hosszú távollét után már két hónapja élek Magyarországon, és állíthatom, hogy sehol máshol nincs ilyen érdekes élet.
   Azért jutottál az eszembe, mert emlékeztem egy rég vitánkra, amit a hivatalnokokról folytattunk. Hosszasan tanakodtunk, hogy mihez is hasonlítsuk őket, mert abban egyből megegyeztünk, hogy ha kiötöljük, miféle általunk ismert élőlényekhez foghatók, azt is felérhetjük ésszel, hogyan bánhatunk velük, megfoszthatjuk őket érinthetetlenségüktől, misztikumuktól.
   Én erősködtem, hogy engem emberekre, méghozzá leginkább autistákra emlékeztetnek. Nem akarom megbántani az autistákat, ezzel csupán arra az olvasmányélményemre céloztam, mely szerint őket feldúlja, ha bármi eltér az általuk megszokott rendtől. Te erre azt felelted, hagyjuk az autistákat, hiszen némelyikük elképesztően intelligens, ha viszont úgí bánunk a hivatalnokokkal, mint az értelmi fogyatékosokkal, bizton sikert érhetünk el.
   Bocsáss meg, ha untattalak vitánk felelevenítésével, de ezt mindenképpen meg kellett írnom. Azt hiszem, Edward, mindkettőnknek igazunk volt. Sokat segít nekem ez a kidolgozott elmélet a mindennapi életben.
   Egyébként jó itt nagyon. Sok minden történik velem. Ma például felvételi beszélgetésen voltam egy könyvkiadóban. Úgy tűnik, ott fogok dolgozni mint lektor. Én lennék a felelős a stilisztikáért és a helyesírásért, ami azért mulatságos, mert noha 14 éves koromig sokat beszéltem ezen a nyelven, nem értek hozzá igazán.
   A felelős kiadót Norma-Elektrának hívják, de egészen komolyan. A névadó szülők kegyetlensége olykor elképesztő: egyszerre két tragikus hősnő nevét viselni azért túlzás. Nem is mosolyog soha. De azt azért megígérte, hogy a kiadó teret ad az irodalomnak is, és a feltörekvő szerzők kezdeményezéseinek, úgyhogy a meséimet megjelentetné, amennyiben azok “megütik a mércét”. Ennyi azért jár a belső munkatársaknak.
   Remélem levelem épségben talál. Emlékszel még egyáltalán a Téli Erdőre ? Írd meg a pontos címed !
Baráti üdvözlettel: J. V. Amper


   No igen. Ennyi év után is édelgő tőmondatokban fogalmazok angolul. Összegyűrtem a papírt és bedobtam a szemétkosárba


   Téli Erdő. Ott töltöttem legfogékonyabb éveimet, és céltudatosan készültem egy olyan fedőtevékenység kiteljesítésére, amely nekem és környezetemnek is megelégedésére szolgál: a meseírás.
Téli Erdő – Winterwood – kicsi és névtelen college volt egy dél-angliai kisvárosban, ahová nagymamám küldött, mert azt a fülest kapta, hogy a Bronte-nővérek reinkarnációi tanítanak ott, s talán éppen megfelelő lesz egy meseíró-aspiráns számára. El kell ismernem, hogy nagymama – lelkiismeretes gondviselő módjára – mindig minden követ megmozgatott, hogy belőlem majdan kiművelt hulla legyen.
   S mi lett volna ideálisabb hely mint Anglia ? Mennyi tapasztalat ! Például a diákok nemzetközi társaságának köszönhetően megtanultam franciául káromkodni – azóta is így vezetem le az apró bosszúságok keltette feszültségeimet, nem szeretek nyíltan trágárkodni. Azt mondom néha: egy zsák lakan, egy zsák derrida, de ha mondjuk mezítláb belerúgok egy bútor éles sarkába, így kiáltok: “ Fukó!”. Vég nélkül sorolhatnám még az elsajátított gyakorlati készségeket, de természetesen igyekeztem elméleti tudást is magamévá tenni a főiskolán.
   Általában zárásig a könyvtárban ültem, hétvégenként pedig az ágyamon heverve faltam a vízipatkányok és vakondok monológjait, varangyok hencegéseit, vakmerő háziegerek hőstetteit, sakkbábuk szóvicceit, fékezhetetlen vöröshajúak kalandjait, árvagyerekek tragikus sorsát, koboldok és manók misztikus történeteit, és ott volt az a számtalan karakteres nyúl…
   A szakdolgozatomat végül A nyúl megjelenítése a brit gyermekirodalomban különös tekintettel a viktoriánus és edwardiánus korra ( The Manifestation of Rabbit in British Children’s Literature with Special Reference to the Victorian and Edwardian Era ) címmel írtam, szó esett benne többek között Beatrix Potter, Lewis Carroll és Milne nyulairól, de névtelenebb alakokról is, akiket, mondjuk csupán “idősebb nyúl”-ként ( elder rabbit ) jelöl a szerző.
   A konzulens ellenségesen állt a témámhoz. Először is az orrom alá dörgölte, hogy Milne kultikus műve 1926-ban jelent meg, s így a benne szereplő autoriter nyúlfigura nem edwardiánus, hanem György-korabeli. A nő medvespecialista volt, tehát azt a bizonyos barnabundájú ragadozót javasolta, mondván a medvemítoszról akár személyes élményeim is lehetnek, valahol olvasta, hogy a finnugoroknak szokásuk medvetort ülni.
   De nekem nincsenek ilyen jellegű emlékeim, mivel Magyarországra, ahol gyermekkorom jelentős hányadát lehúztam, jószántából nem téved mézesmancsú, arról nem is szólva, hogy a témához erősen kötődő, egyébként határozottan tökkelütött Micimackótól egyszerűen behányok.
   A nyúl buta, büdös és buja állat, és a mesékben a legkülönbözőbb emberi gyarlóságokkal felruházva, hús-vér lényként lép elénk, nem egy fűrészporral kitömött idióta. Szeretném, ha végre mindenki belátná, hogy a nyulak is vannak olyan bátrak és kalandvágyók, mint a közönséges házi rágcsálók, csak sokkal összetettebb a személyiségük.
   Nem tagadom, hogy az egerek eleve helyzeti előnyben vannak méretükből adódóan, de nem szabad lebecsülni a nyulak fizikai adottságait sem, amelyek jól jöhetnek a jellemformálás során. Magam is ezekre a tulajdonságaikra építem a műveim koncepcióját.
   Szóval Edward Leszczycki elköltözött. Mindegy. Amúgy sem válaszolt soha."
(Szécsi Noémi: Finnugor vámpír)

ilyeneket gyorsan!

ki is ígérte a két gyaloghidat, meg más ilyesmiket?
Szúnyog-sziget helyrepofozása is régóta várat...


magyarul itt de már a CM is átvette, itt