9.2.10

három esküvő

a világ legegyszerűbb és legizgalmasabb története.
két ember vonzódni kezd egymáshoz, történik velük mindenféle, kívülről nézve legtöbbször semmiségek, résztvevőként megélve hatalmas, sorsforgató kalandok,
és végül talán összekötik az életüket.

három, házasodni készülő pár története.
a nők magyarok, a fiúk külföldiek, mindhárman megpróbálnak itt élni. nehezített pálya.
a meghívott kívülálló többnyire igyekszik félretenni saját kétségeit, és bizalmat szavazni az új kapcsolatnak, akaratlanul is azért drukkol, hogy a rendre a legvérmesebb reményekkel induló projekt ne fusson zátonyra a hétköznapokon. hogy sikerüljön az, ami olyan keveseknek sikerül, és aminek a legtöbben mégis nekivágunk. ennyit a frázisokról.
Az egyik történet épp a bevállalt kis sutaságaival lesz kedves és intim, béna kis családi videók, furcsán megrendezett újrajátszások és néhány egészen csodálatos csillámló pillanat simul össze végül kedves patchworkbe. egy másikat néhol poétikus magasságokba emel a latin melankólia...  és a három történet között van egy, ami hátborzongató, ahol szívszorongva azt figyelem, hogy a szerencsétlen delikvens valahogy meneküljön, amíg nem késő... de talán már késő. na, az egy rémálom.

A Nagy Viktor Oszkár, Trencsényi Klára és Kis Anna rendezte három kisfilm teljes egészében megnézhető itt

Kommentare:

ÉvaZsuzsanna hat gesagt…

Köszönet érte! A kubai fiúról Yoani Sanchez blogbejegyzései jutnak eszembe, és azt hiszem, bármilyen nehéz is, de legjobb otthon (nemcsak neki)

marguerite hat gesagt…

örülök,hogy megnézted!

az a történet lett végül a legtalányosabb,
én folyamatosan arra gondoltam közben, hogy kerültek ide, a nő, aki spanyolul gondolkodik, spanyolul álmodik és spanyolul szeret...

velem, mint nézővel is ez a film járatta be a három közül a legnagyobb utat

marguerite hat gesagt…

Jó, akkor a kubai fiú, meg Elena
…azt gondoltam, hogy én valszeg soha de soha nem engednék be egy stábot a magánéletembe, hogy filmet csináljanak belőle. (bár mindenkiben aki blogot ír, nyilván van valami kis exhibicionizmus, még akkor is, ha ez a blog alapvetően egy ember miatt kezdett el íródni, és ő az elképzelt olvasó) Na de az hogy valakinek a legszemélyesebb dolgaiba belenézhetek, egy olyan gesztus, hogy eleve nem akarok visszaélni vele, főleg, hogy itt ezek az emberek a saját arcukkal, nevükkel mindenükkel vállalták a dolgot.
Nekem nem volt semmi bajom a fiúval, lehet, hogy frázisokat mond, de mindenki olyan dolgokat mond, amiket már nagy valószínűséggel mondtak előtte mások, viszont az, hogy ebből az elég véges készletből mit mond ki az ember, azért mégis jellemző. Ha akarom, kétségbe vonhatom az őszinteségét, nem akarom.
Kedvesnek és elegánsnak gondolom azt, ahogy azt mondja, hogy “cinkosai lettünk egymásnak abban a dologban, amit később szerelemnek neveztünk”
Lehet, hogy szerepet játszik, de nem játssza túl a szerepét. (mindenki szerepet játszik.)
Biztos, hogy nehéz lehet, ez a helyzet, maga az is, hogy beleszeret egy jóval idősebb nőbe, hogy eljön egy teljesen idegen és elég barátságtalan országba, és főleg, hogy szembe kell néznie azokkal a sztereotípiákkal előítéletekkel, amikkel nyilvánvalóan tisztában van. Ennek a vállalásához bátorság és autonómia kell szerintem. Ugyanazok az emberek, akik többé-kevésbé elfogadják – férfiak örömmel elhiszik – egy harmincas nő és egy ötvenes férfi szerelmi kapcsolatát, rögtön kész vannak az ítélettel, hogy a fordított eset csak kizárólag érdeken alapulhat. És egyébként, ha így volna? Akkor sincs semmi, hiszen rengeteg kapcsolat alapul a szerelmen kívül mindenféle máson, akár anyagi érdeken is, és lehet működőképes, és eszünkbe se jut, hogy a nem szerelmi házasságokat hatóságilag kellene megakadályozni (természetesen akkor, ha egy idősebb férfi, és egy fiatalabb nő kapcsolatáról van szó).
Hogy miket gondolunk, az rólunk, az ízlésünkről, a beidegződéseinkről, és a társadalmi szokásrendszerünkről árul el dolgokat, de ezekre alapozva megakadályozni egy házasságot, az nekem nem kóser (ezért van jó helyen a filmben az a telefonbeszélgetés a végefelé, amiben azt mondja a nő, hogy senkinek semmi köze. tényleg semmi.)
És lehet, igen, hogy idegen ez a fehérbe öltözött vőlegény, és lehet, hogy nálunk ez dzsigolós, de igazából inkább dél-amerikai, és a saját kontextusában egyáltalán nem az, hanem nagyon is rendben van (Márquez pl)
Na és végül, ahogy ez a szép latin arc hízásnak indul, emlékeztet a Schein Gáborra :D
Az Elena keményebb dió, mármint nekem mint nézőnek. Nem nagyon tetszik a stílusa, de valahogy a végére mégis elkezdem tisztelni.
Nem tetszik a ronda kék körömlakk, se a hazahordott turistaszuvenírek, a sok kis kacat az otthonában, a túl sok smink… de tetszik az, hogy látni engedi, hogy mennyire meghatározza a vonzalmakat a gyerekkor (ez jó rész a filmben, jó, hogy benne van) tetszik az a hit, ahogy nekifut ennek a történetnek, annak ellenére, hogy neki se lehet könnyű dolga, amíg megmagyarázza magának ezt az egészet, és elfogadtatja a családjával, meg a barátaival, ezt a fiút, meg azt, hogy igen, annyi idős amennyi, és szerelmes, és igen, a fiú fiatal, és külföldi, és szegény…
Elmesélnek egy történetet, ha akarom elhiszem, ha nem akarom nem, de igazából nem feladatom ítélkezni, és pont ez a legjobb ebben a kis filmben, hogy a végére a néző feladhatja az ítélkezés pozícióját. ha akarja.

de lehet, hogy azért tetszett, és csak azért írtam ezt le, mert nő vagyok, és mélyen romantikus, és szolidáris más nőkkel, és hinni szeretnék a szerelemben, még akkor is, ha ez kiszolgáltatottá tesz.

Petteri hat gesagt…

Nekem nem azért nem tetszett, mert férfi vagyok (ráadásul egyre romantikusabb), hanem azért, mert teljesen hiteltelennek találtam a fiú frázisait. Tehát nem azt nem hiszem el, hogy ilyen eset megtörténhet (bár nem tagadom, hogy néha előítéletes gondolkodáson kapom magam, és ezt szégyellem is nagyon), hanem konkrétan ezt az esetet nem tartom hihetőnek. És ez nem ítélkezés, csak véleményformálás.
Ámde az mindentől függetlenül égbekiáltó szemétség, hogy a hatóság megakadályozza az együttélésüket, ehhez nincs semmiféle jogalapja. (De hatalma sajnos van hozzá, mint látható.)

marguerite hat gesagt…

akkor a lényeget illetően értünk egyet :)