27.2.10

...

két Toni Morrison
két Schein Gábor
két Nádasdy
meg egy Virág Teréz
a zsákmány
és még mosolyogtak is
úgyhogy visszaszerettem a könyvtárba

(áldom az eszem, hogy nyitottam egy google docs-ot
mitisakarokkölcsönözni-amikorvégreodajutok témában)

még nem tudtam reggel, hogy ilyen ez

azt hittem elmúlt az az idő hogy kettesével szaladjak fölfelé lépcsőkön
de kiderült, hogy csak a télikabátot kellett letenni.


tudom, hogy nem lehet kivételezni, de Istenem, szeretném, ha,
nem lehetne, hogy
ez így lenne tíz év múlva is
meg húsz
meg harminc

jójó, nem dirigálok

Tove Jansson

A világ utolsó sárkánya
Egy kánikula végi csütörtökön Múmipajtinak sikerült egy kicsi sárkányt fognia abban a nagy, barna vizű pocsolyában, amely a papa függőágya alatt, jobbra terült el.
Természetesen nem sárkányra vadászott. Csak valamilyen állatkát próbált keríteni a befőttesüvegébe azok közül, amelyek az iszapban nyüzsögtek. Meg akarta figyelni, hogyan mozgatják a lábukat úszás közben, és tényleg hátrafelé úsznak-e. Amikor azonban kirántotta az üvegét a vízből, valami egészen más volt benne.
- Te jóságos farkincám! - suttogta Múmipajti áhítattal. Mindkét mancsával megragadta a befőttesüveget, és csak bámulta.
A sárkány nem volt nagyobb egy gyufaskatulyánál. Úszkált a vízben, bájosan mozgatva átlátszó szárnyát, amelynek olyan szép formája volt, mint az aranyhal uszonyának.
De egyetlenegy aranyhal sem aranylott olyan ragyogóan, mint ez az icipici sárkány. Szikrázott a napsugárban. Az arany szinte gumócskákban halmozódott a hátán, a kis feje fénylő zöld volt, és a szeme sárga, mint a citrom. Hat aranylábán pici, zöld mancsok voltak, és a farka is aranyos zöldben játszott. Csodálatos volt.
Múmipajti rácsavarta az üvegre a tetejét (amelyen légzőnyílások voltak), és óvatosan a mohára állította. Aztán hasra feküdt, hogy közelebbről is megvizsgálhassa a sárkányt.
Ez az üveg falához úszott, és kitátotta kicsi száját, amely tele volt apró, fehér fogakkal.
Mérges - gondolta Múmipajti. - Mérges, pedig még olyan borzasztóan pici. Vajon mit kéne tennem, hogy az enyém maradhasson? És mit eszik? Mit eszik egy sárkány ...
Gondok közt és izgatottan emelte föl az üveget a földről, és elindult hazafelé, óvatosan, hogy a sárkány ne ütődhessen a falához. Hiszen olyan pici és törékeny volt.
- Én majd gondozlak és szeretlek téged - suttogta Múmipajti. - Éjszaka aludhatsz a párnámon. És mikor már nagyobb leszel, és megszoksz engem, úszhatsz velem a tengerben ...
Múmipapa éppen a dohánykertjét művelte. Természetesen meg kellett volna mutatni a sárkányt. De talán mégsem . . . Még nem. Jobb néhány napig békén hagyni, amíg megszokja a gondozást . . . És egészen addig titokban kell tartani, amíg el nem jön a legeslegszebb pillanat: az, amikor megmutathatja a sárkányt Kósz­lászbóklásznak.
Múmipajti erősen a hasához szorította a befőttesüve­get, és a hátsó lépcső felé tartott, olyan közömbösen, ahogy csak tudott. A többiek valahol a veranda előtt voltak. De éppen mikor a pajti beosont, KicsiMorr kidugta a fejét a vizeshordó mögül, és kíváncsian kiál­totta:
- Mi az ott nálad?
- Semmi - válaszolta Múmipajti.
- Valami üveg van nálad - nyújtogatta a nyakát Morr. - Mi van benne? Miért dugdosod?
Múmipajti fölrohant a lépcsőn a szobájába. Lecsapta az üveget az asztalra, a víz hirtelen kiloccsant, és a sár­kány, aki eddig a szárnyába gubódzva labdává gömbö­lyödött, most kiegyenesedett, és a fogát mutatta.
- Ez többé soha nem fog előfordulni - ígérte Múmi­pajti. - Bocsáss meg. - Lecsavarta a tetőt, hogy a sár­kány körülnézhessen, és aztán bereteszelte az ajtót. Morrnál sohasem lehet tudni.
Mire visszajött, a sárkány kimászott a vízből, és az üveg szélére ült. Múmipajti óvatosan kinyújtotta a man­csát, és megsimogatta. A sárkány azonban kitátotta a száját, és egy pici füstfelhőt fújt. Mint a tűz lángja, úgy bukkant elő kicsi piros nyelve, és ugyanolyan gyorsan vissza is húzódott.
- Jaj! - kiáltott Múmipajti, mert megperzselődött. Nem nagyon, de azért eléggé.
Most még jobban csodálta a sárkányt, mint valaha.
- Mérges vagy, ugye? - kérdezte halkan. - Szörnyen borzasztó és rémes és félelmetes vagy, ugye? Jaj, te ked­ves, kicsi icuri-picuri!
A sárkány fújt egyet.
Múmipajti bemászott az ágy alá, és előásta az éjszakai elemózsiás ládáját. Volt benne néhány összegöngyölt palacsinta, egy fél vajas kenyér és alma. Mindegyikből kis darabokat vágott le, és az asztalra tette a sárkány köré. Az egy kissé megszaglászta őket, megvetően vé­gigmérte Múmipajtit, és hihetetlen gyorsasággal hirte­len az ablakpárkányra ugrott, egy nagy kövér augusztusi légyre. A légy abbahagyta a zümmögést, viszont elkez­dett nyöszörögni. A sárkány nyakon csapta pici, zöld mancsával, és füstöt fújt a szemébe.
Aztán ripsz-ropsz, a kis fehér fogak belevágódtak zsákmányukba, a száj kitárult, és eltűnt benne az augusztusi légy.
A sárkány nyelt és nyelt, megnyalta a pofáját, megva­karta a füle tövét, és félszemmel gúnyosan nézegette Múmipajtit.
- Te aztán érted a dolgod - örült Múmipajti. - Jaj, te kis nyuszimuszi-muszikám.
Ugyanekkor Múmimama megütötte a gongot a föld­szinten, itt volt a reggeli ideje.
- Most szépen várj itt! - mondta Múmipajti. - Jövök vissza, amilyen gyorsan csak lehet.
Megállt egy pillanatra, sóvárogva nézte a sárkányt, aki egyáltalán nem szerette a dédelgetést, és azt suttog­ta: kicsi kis barátom. Aztán sietve lefutott a lépcsőn a verandára. Morr még egy kanállal sem nyúlt a kásájá­hoz, amikor már elkezdte:
- Egyesek titkokat rejtegetnek a befőttesüvegükben.
- Fogd be a szád! -mondta Múmipajti.
- Rossz rágondolni, hogy egyesek piócákat, rákokat vagy talán óriási százlábúakat gyűjtenek, amelyek per­cenként megszázszorozódhatnak - folytatta Morr.
- Anyu! - szólt Múmipajti. - Te is tudod, hogy ha néha fogtam valamilyen kís állatot, és az ragaszkodott hozzám, akkor ...
- Brühühühü-hühü - mondta Morr, és belehörpölt a tejesbögréjébe.
- Mi az? - kérdezte papa fölpillantva az újságjából.
- Múmipajti talált egy új állatot - magyarázta a ma­ma. - Harap?
- Még túl kicsi ahhoz, hogy érezni lehessen a harapá­sát - motyogta a fia.
- Milyen gyorsan nő? - kérdezte Mórika. - Mikor lát­hatjuk? Tud beszélni?
Múmipajti nem válaszolt. Most minden megint oda­van. Az lett volna az igazi, hogy ha kezdetben titokban tarthatja, aztán egyszer csak meglepi vele a többieket. De egy családban sem a titokból, sem a meglepetéstől nem lesz semmi, mert kezdettől fogva mindenről tudni akarnak, és akkor már semmi sem olyan igazi.
- Le szeretnék menni a folyóhoz élelemért - mondta Múmipajti lassan és kimérten. Kimérten, mint a sár­kány. - Mondd meg nekik, mama, hogy ne menjenek a szobámba! Én nem vállalom a felelősséget a következ­ményekért.
- - mondta a mama, és Morra nézett. - Egyetlen teremtett lélek sem mehet be Múmipajti szobájába.
Múmipajti méltóságteljesen megette a kásáját, aztán eltávozott a parkon át a híd felé.
Kószlászbóklász a sátor előtt ült, és egy parafa úszót fes­tett. Múmipajti figyelte, és hirtelen újra elfogta az öröm a sárkány miatt.
- Hahó - szólalt meg. - A család néha nagyon fá­rasztó.
Kószlászbóklász helyeslően hümmögött, anélkül, hogy kivette volna szájából a pipáját.
Egy pillanatig csendben ültek, férfias és barátságos egyetértésben.
- Különben szia - mondta hirtelen Múmipajti. - Ta­lálkoztál már valaha sárkánnyal az utazásaid alatt?
- Vagyis nem szalamandrára, gyíkra vagy krokodilra gondolsz - szólt Kószlászbóklász hosszú hallgatás után. - Ugyebár sárkányra gondolsz. Nem. Azoknak végük.
- Esetleg - kezdte lassan Múmipajti - talán mégis maradt egy, amelyet valaki befogott egy befőttesüvegbe.
Kószlászbóklász fölemelte a fejét, élesen vizsgálgatta Múmipajtit, és látta, hogy az a lelkesedéstől és az izgalomtól majd szétpukkad. De azért csak tagadóan azt mondta:
- Azt én nem hiszem.
- Talán nem nagyobb egy gyufaskatulyánál, és talán tüzet hány - folytatta ásítva Múmipajti.
- Lehetetlen - mondta Kószlászbóklász, aki tudta, hogyan szokás egy meglepetést előkészíteni.
A barátja elnézett a levegőbe, és így szólt:
- Igazi, aranyos sárkány, icipici zöld mancsokkal, rendkívül ragaszkodó, és mindenütt a nyomodban jár...
Aztán Múmipajti fölugrott, és azt kiabálta: -Én találtam egy ilyet! Találtam egy kicsi sárkányt magamnak!
Míg a ház felé tartottak, Kószlászbóklász a gyanakvás, a döbbenet és a csodálat teljes skáláját játszotta végig. Tökéletes volt.
Fölmásztak a lépcsőn, óvatosan kinyitották az ajtót, és megálltak a padlásszobában.
A befőttesüveg még az asztalon állt, de a sárkány eltűnt. Múmipajti kereste az ágy alatt, a kredenc mögött, végigmászott a padlón, és kereste és zokogott.
- Kicsi barátom ... kicsi hüpp-hüpp-hüpp, kicsi darab morzsácskám . . .
- Figyeld! - mondta Kószlászbóklász. - Ez ott ül a függönyön.
És a sárkány valóban ott ült a függönytartón.
- Hogy került oda? - szólalt meg Múmipajti rémülten. - És ha leesik ... Maradj szépen csendben ... Vár egy kicsit ... Meg ne szólalj! ...
Kicibálta az ágyneműt az ágyából, és leterítette a padlóra, az ablak alá.
Aztán fogta a böhöli régi lepkehálóját, és odatartotta a sárkány orra elé.
- Ugorj!- suttogta. - Tubi, tubi, tubi ... most ugorj, óvatosan, egészen óvatosan.
- Elijeszted - mondta Kószlászbóklász.
A sárkány kitátotta a száját, és sziszegett. Belekapott a fogával a lepkehálóba, és zúgott, mint egy kis motor. Egyszerre csak fölrebbent a rúdról, és elkezdett szálldosni a mennyezetnél, körbe a szobában.
- Repül, repül! - kiabált Múmipajti. - Repül a sárkány!
- Természetesen - mondta Kószlászbóklász. - Ne ugrálj annyira! Maradj egészen csendben!
Most a sárkány megállt a plafon közepén, a szárnya olyan gyorsan rebegett, mint az éjjeli lepkéé. Hirtelen alábukott, megharapta Múmipajti fülét, úgy, hogy az fölkiáltott, majd leszállt, és rátelepedett Kószlászbók­lász vállára. Egészen közel húzódott a füléhez, és lehunyt szemmel elkezdett dorombolni.
- Kis gazember - mondta Kószlászbóklász ámulva. - Milyen meleg! Mit csinál?
- Téged szeret - szólalt meg Múmipajti.
Szipogili vendégségben volt a kicsi Morr nagymamájánál. Délután, mikor hazatért, természetesen rögtön megtudta, hogy Múmipajti talált egy sárkányt. A sárkány az asztalon ült, Kószlászbóklász csészéje mellett, és a mancsait nyaldosta. Mindenkit megharapott, ki­véve Kószlászbóklászt, és amikor megdühödött, mindig egy lyukat égetett valahová.
- Rém édes! - mondta Szipogili. - Mi a neve?
- Nem kell ide semmiféle különleges név - mondta Múmipajti. - Egyszerűen sárkány.
Óvatosan elkezdte mozgatni a mancsát az asztalterítő fölött, amíg megérintette a sárkány kis aranyszínű lábát. Csak surr, és a sárkány körberöpült, sziszegett, és a száján kis füstfelhők szöktek kifelé.
- Jaj de édes! - kiabált Szipogili.
A sárkány közelebb húzódott Kószlászbóklászhoz, és a pipáját szaglászta. Azon a helyen, ahol ült, a terítőn barna, kerek lyuk támadt.
- Hiszen ez ki tudj a égetni a viaszosvásznat is - szólalt meg Múmipajti mamája.
- Minden további nélkül - magyarázta KicsiMorr.
- És ha egy kicsit megnő, az egész házat leégeti. Majd meglátjátok! - Maga elé kapott egy süteményszeletet. Erre a sárkány fölröppent, mint egy aranyfúria, és beleharapott a mancsába.
- Hisz ez egy ördög! - kiabált Morr, és rácsapott a szalvétával a sárkányra.
- Ha így beszélsz, nem jutsz a mennyországba - kezdte el rögtön Mórika, de Múmipajti indulatos kifakadása félbeszakította:
- Nem a sárkány az oka! Azt gondolta, hogy meg akarod enni a legyet, ami a süteményen ült.
- A te sárkányod! - förmedt Morr, mert csakugyan nagyon fájlalta a harapás nyomát. -De nem is a tied, hanem Kószlászbóklászé, hiszen nem szeret ez mást, csak őt.
Egy pillanatra csönd lett.
- Mit fecseg annyit ez a tacskó? - mondta Kószlászbóklász, és fölemelkedett. - Néhány óra múlva a sárkány igenis tudni fogja, ki a gazdája. Na! Menj innen! Menj a gazdádhoz!
De a sárkány, aki a vállára szállt, megkapaszkodott mind a hat mancsával, és úgy dorombolt, mint egy varrógép. Kószlászbóklász fölcsippentette az állatkát, és bedugta a kávéskanna melegítősapkája alá. Aztán kinyitotta az üvegajtót, és kiment a kertbe.
- Hiszen megfullad! - mondta Múmipajti, és kissé fölemelte a sapkát. A sárkány villámként szökött ki alóla, az ablakhoz szállt, az üveghez nyomta a mancsát, és Kószlászbóklászt nézte. Egy perc múlva elkezdett vinnyogni, és aranyszíne szürkévé változott, egészen a farka hegyéig.
- A közfelfogás szerint a sárkányok körülbelül hetven éve kihaltak – szólalt meg hirtelen Múmipapa. – Megnéztem a lexikonban. A legtovább fönnmaradt faj érzésekkel teli, mindent ki tud égetni, különösen önfejű, és soha nem változtatja meg a véleményét…
- Köszönöm az uzsonnát – szólalt meg Múmipajti, és fölállt. – Megyek a szobámba.
- Aranyom, itt hagyjuk a sárkányodat a verandán? – kérdezte a mama. – Vagy magaddal viszed?
Múmipajti nem szólt semmit. Az ajtóhoz ment, és kinyitotta. A sárkány kiszállt, hogy csak úgy röpködtek körülötte a szikrák. Szipogili pedig kiabált:
- No! Most aztán sose kapod vissza! Miért csináltad ezt? És én még nem is értem rá rendesen megnézni!
- Mehetsz és megnézheted Kószlászbóklásznál - mondta Múmipajti keményen. - Ott ül a vállán.
- Aranyom - mondta a mama szomorúan. - Kicsi pajtikám.
Kószlászbóklász még be sem dobhatta a horgát a vízbe, amikor a sárkány repülve megérkezett, és a térdére telepedett. Teljesen összecsavarodott elragadtatásában, hogy újra láthatja.
- Hess! Takarodj innen! Menj haza! - mondta Kószlászbóklász. De tudta, hogy teljesen hiába. A sárkány sose fog elindulni. És ha jól tudja, ez elélhet száz évig is.
Kószlászbóklász aggodalmasan nézte a kedves kis állatkát, aki mindenben a kedvét kereste.
- Hát igen, szép vagy - mondta. - És persze jó lenne megtartani téged. De megértheted, hogy Múmipajti ...
A sárkány ásított. Rászállt a kalapjára, és alvásra göngyölödött rongyos karimáján. Kószlászbóklász hajtott, és bedobta a horgot a folyóba. Az új úszó ugrált az árban, fényesen és csillogó pirosan. Kószlászbóklász tudta, hogy Múmipajtinak ma nem lesz kedve horgászni.
- A mumus vigye el az egészet ... Teltek az órák.
A kis sárkány elment néhány legyet fogni, és visszatért aludni a kalapra. Kószlászbóklász fogott öt pontyfélét és egy angolnát, amelyet visszaengedett a folyóba, mert szörnyen fickándozott.
Estefelé egy csónak jött lefelé a folyón. Egy fiatal höli kormányozta.
- Van kapás? - kérdezte.
- Közepes - felelte Kószlászbóklász. - Messzire mész?
- Meglehetősen.
- Dobd ki az orrkötelet, akkor kapsz egy kis halat - mondta Kószlászbóklász. - Csavard nedves újságpapír­ba, és füstöld parázson. Akkor egészen lesz.
- Mit akarsz cserébe? - kérdezte a böhöli, aki nem szokta meg, hogy ajándékot kapjon.
Kószlászbóklász nevetett, levette a fejéről a kalapot és vele a karimáján alvó sárkányt is.
- Figyelj! - mondta. - Vidd ezt olyan messzire, amilyen messzire csak lehet, és engedd szabadon valamilyen alkalmas helyen, ahol sok a légy! A kalapból hajtogass fészket, és legjobb, ha valamilyen bokor alá teszed, úgy, hogy a sárkány nyugalomban lehessen.
- Ez sárkány? - kérdezte gyanakodva a böhöli. - Harap? Milyen gyakran kell etetni?
Kószlászbóklász bement a sátorba, és egy kávéskannával tért vissza. Kibélelte a kanna alját egy kevés fűvel, és óvatosan ráfektette az alvó sárkányt. Aztán rázárta a tetejét, és így szólt:
- A kanna csőrén keresztül dugj bele legyeket és csepegtess be néhány csöpp vizet! Ne is törődj vele, ha a kanna átmelegszik. Ezt úgy, ahogy van, odaadom neked. Néhány nap múlva tedd azt, amit mondtam.
- Elég nehéz munka öt pontyért - mondta savanyúan a böhöli, miközben visszahúzta a kötelet a csónakba. A csónak elindult az áramlás irányában.
- Ne feledkezz meg a kalapról! - kiáltotta Kószlászbóklász. - Nagyon szereti a kalapomat.
- Jó, jó, jó - válaszolta a böhöli, és eltűnt a folyókanyarulatban.
Biztosan jól megharapja majd - gondolta Kószlászbóklász-, de valójában meg is érdemli.
Múmipajti csak naplemente után járt arra. - Szia - mondta Kószlászbóklász.
- Szia - válaszolta Múmipajti. - Fogtál halat? - Néhányat. Nem ülsz le?
- Á, csak erre sétáltam - motyogta Múmipajti.
Hallgattak. Ez újfajta csend volt, nehézkes és természetellenes. Végül Múmipajti csak úgy mellékesen megkérdezte:
- Na, világít a sötétben?
- Ki?
- A sárkány, természetesen. Gondoltam, hogy lenne tudni, világít-e egy ilyenfajta lény a sötétben?
- Ezt igazán nem tudom - mondta Kószlászbóklász. - Menj haza, és nézd meg!
- De hát én kiengedtem - szólalt meg Múmipajti. -Nem jött hozzád?
- Neem - mondta Kószlászbóklász, és meggyújtotta a pipáját. - Az ilyen kis sárkányok azt csinálják, ami az eszükbe jut. Egyszer így, máskor úgy, és ha véletlenül eléjük kerül egy kövér légy, elfelejtenek mindent, amit ismertek, szerettek. Látod, ilyenek a sárkányok. Nem érdemes törődni velük.
Múmipajti ezután hosszú ideig csendben volt. Leült a fűre, és azt mondta:
- Lehet, hogy igazad van. Nem érdekes, ha el is ment. Hát igen. Talán így volt a legjobb. Figyelj csak, ez az új úszó pompásan mutat a vízen. Hogy piroslik!
- Egészen csinos - helyeselt Kószlászbóklász. - Csinálok neked egy ugyanilyet. Igaz is, jössz holnap horgászni?
- Persze - felelte Múmipajti. - Ez csak természetes.

(in: A láthatatlan kisgyerek)