26.2.09

Bada i Buda - Budapest fürdőváros turisztikai ajánlója a harmincas évekből


ugye láttátok a fürdőt a Dunán! :)
svéd-magyar miniszótár itt!
videó innen
svtplay

mainap

ma reggel jött szembe egy fiú, és fütyörészett, de valami igazán virtuózan.
nem is tudom mikor hallottam utoljára valakit csak úgy fütyülni az utcán. vagy énekelgetni csak úgy, józanul. ;)
Kati annyit fűzött a dologhoz, mikor mondtam neki, hogy őt gyerekkorában azzal szédítették hogy ilyenkor "sír a Szűzmária". Savanyú tót népség, pffff

egyébként, a reggeli fiú ezt fütyörészte, csak nagyon vidáman hangzó előadásmódban (allegro?)

25.2.09

Há uma musica do Povo - Pessoa



Há uma musica do Povo
Nem sei dizer se é um Fado
Que ouvindo-a há um ritmo novo
No ser que tenho guardado…
Ouvindo-a sou quem seria
Se desejar fosse ser…
É uma simples melodia
Das que se aprendem a viver…
Mas é tão consoladora
A vaga e triste canção…
Que a minha alma já não chora
Nem eu tenho coração…
Sou uma emoção estrangeira,
Um erro de sonho ido…
Canto de qualquer maneira
E acabo com um sentido!
szöveg innen

a tapírgyerek olyan, mint a vadmalac, díszes

24.2.09

paplan terült az erdőre, ahol lakom.
a paplan alól csalókán békés a világ.

17.2.09

igyekszem a lehető legkisebb felületűvé alakulni, hogy ne fázzak ennyire. A legkisebb felület egy kocka amúgy?

Balthus

Damian Pettigrew fotóján
(ez a kép a gyerekkor-képek oldalvizén került be, igazából a Mitsouról akartam képsorozatot, de az a következő lesz, most nagyon fáradt vagyok szkennelni. Viszont ahogy elnézem, ő maga is egy öreg macska. Damian Pettigrew portréfilmje pedig összeszedhető a you tube-ról.)
Albert Einstein 1883 körül

16.2.09

Toshiro Mifune 1920 körül

mainap

az a legbosszantóbb,
most hogy ilyen mocsok rosszul vagyok,
nem fog kiderülni, hogy az influenzaoltás nem ért semmit,
vagy egyszerűen csak ennyire megfáztam.

s egész télen ilyen hülyeségek vannak, mikor pedig korizni, szánkózni, síelni, kirándulni volna jó.

eztolvasommost

A nehéz természetű, öreg, magányos orvosprofesszor, Isak, magányosan él egy szigeten.
Erika furcsa, idegen utasokat vesz fel az autójába, a hosszú autóúton, akik saját életének eltűnt szereplőire emlékeztetik.
Az autóút az eltemetett múltba való utazássá is válik egyszerre.
A ház mellett a lányok szamócát szednek a fűben. Svéd nyár.
Vad, kegyetlen gyerekek. Kegyetlen, sebzett felnőttek.
Szép gyerekkorkönyv Bergman-motívumokkal. (Ne legyen tévedés, a "szép gyerekkorkönyv" távolról sem azonos a szép gyerekkorral.)

Egyszer Molly leül a padlóra, Isak faliórája alá, eltökélten, hogy most akkor addig fog itt ülni, amíg haza nem kell utaznia Oslóba. Vagy legalábbis amíg el nem jön a születésnapja. Egy egész örökkévalóság telik el a földön üldögélve. Az idő lassan múlik, ha az ember figyeli. Miközben így üldögél, egy madár repül be a nappaliba. Isak nappalijának három ablaka van, és csak egy áll nyitva, és a madár berepül a nyitott ablakon. A madár kicsi és szürke és körbe-körbe repked a szobában, mint egy darázs, de ez itt most rosszabb, mert a madár annyival nagyobb a darázsnál. És hirtelen nekirepül fejjel az egyik csukott ablaknak. BUMM! Molly föláll a földről, és a madár felé rohan, kezeiből fészket formálva.
- Gyere ide, kismadár! Gyere!
De a madár nem hallja őt, megint a csukott ablak felé száguld. BUMM! És újra BUMM! Aztán kakil egyet. Fehér madárkaki csurog lefelé a csukott ablakon. A madár elsöpör mellette, Molly pedig térdre esik.
Összeszorítja a szemét, befogja a fülét és azt suttogja:
- SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG!
A madár a plafon felé repül, majd megpihen Isak iratszekrényének a tetején. Most nem mozdul. Molly továbbra is a padlón térdel, és csak az ujjai közötti résen kukucskálva figyeli őt. Most nagyon nagy a csönd, csak a falióra ketyegése hallatszik. Arra gondol, hogy ha összeszorítja a szemét, és elszámol tízig, akkor a madárnak sikerül kirepülnie, anélkül,hogy még egyszer megütné magát. Összeszorítja a szemét.
- Egy-kettő-három-négy-öt-hat-hét-nyolc-kilenc-tíz.
Kinyitja a szemét.
A madár még mindig ott van.
Egy lélegző szürke tollcsomó az iratszekrény tetején.
Azt kívánja, bárcsak a dolgok visszaállnának a rendes kerékvágásukba, ő pedig leülhetne, és követhetné az idő múlását, és unatkozhatna megint. De semmi sem olyan, mint lenni szokott, amíg a madár itt bent van, nem pedig kint.
Molly lassan fölemelkedik, és óvatosan odamegy az ablakokhoz, és kinyitja először az egyiket, aztán a másikat.
- Nézz, ide, kismadár! Nézz ide! Menj ki itt!
A madár ránéz. Molly nem biztos benne, hogy ránéz, mindenestre olyan, mintha ránézne. Nem akarja, hogy megint repülni kezdjen, hogy vadul röpködjön egyik faltól a másikig, nem akarja, hogy fejjel nekivágódjon a csukott ablaküvegnek és kakiljon. De azt sem akarja, hogy csak üldögéljen ott az iratszekrény tetején, és nézze őt. Nem akarja, hogy a madár ennyire féljen, legalábbis úgy nem, hogy ő az egyetlen, aki tudja, mennyire fél a madár. Repüljön csak el egy másik helyre, és akkor majd ott félhet kedvére, mert ott már nem Molly lesz az, akinek vigyáznia kell rá. Senki nem várhatja el, hogy Molly vigyázzon mindenféle madarakra. Vannak olyan madarak is, akiknek olajos lesz a szárnyuk, és nem tudnak repülni, és fekszenek a parton, és meghalnak, ilyesmi gyakran történik. És az ilyesmi szomorú, de annyira azért mégsem. Vannak olyan madarak, amiket megesznek más madarak, vagy berepülnek más nappalikba, vagy fennakadnak egy ágon, vagy egy fán. Ez mind nem Molly problémája. Ha Isak vagy Rosa vagy Erika vagy Laura bejöttek volna a nappaliba, ő elszaladhatott volna, és akkor ez a madár sem az ő problémája lenne. De most már az. Molly és a madár egyedül vannak ezen a világon. Hirtelen fölemelkedik, és egyenesen felé repül, száguld felé. Molly karjait az arca elé kapja és sikít, összeszorítja a szemét.
A hang megint. BUMM!
- Légy szíves! Repülj ki! Repülj ki!
Molly most már sír.
Aztán egyszerre csak arra lesz figyelmes, hogy már nem hall semmit. A csöndre. Fölkukkant az iratszekrényre. Ott nincs. Körülnéz. A madár eltűnt. Nincs már itt. Kirepült az egyik nyitott ablakon, és Molly volt az, aki kinyitotta az ablakokat.
Molly megmentette a madarat, és a madár most már nincs itt.
Eltűnt.
(Linn Ullmann: Áldott gyermek)

15.2.09

Metamorfózis

gyerekszáj-történet lesz, másodkézből, és bár tudjuk, hogy ezeknek nagy részét a cukiságra éhes felnőttek találják ki, a mostaniért kezeskedem.
Sz-től már többször hallottunk Rikárdóról, aki az egyik kedvence. Egy hároméves cigány kisfiú, akire ha ránézel, hallgatod, látod az apját, a nagyapját, minden szóban, gesztusban, megnyilvánulásban valami nagyon erős apa-, vagy még inkább közösségi minta csillámlik át. Elragadó kedves, és szórakoztató is, biztos láttatok már ilyesmit.
Azért néha ő is el tud bizonytalanodni, mint kiderül.
A farsang közeledtével az óvónők közvéleménykutatást indítottak, ki mi szeretne lenni, így derült ki, hogy Rikárdó bizony Pókember lesz.
Teljesen elfogadható terv, ebben maradtak is, ment minden tovább a maga útján, de a nap végén a gyerek, akinek valami nyomta a szívét, végül az óvónénihez fordult megoldásért:
- De hogy változok vissza?

14.2.09

rettentő félelmetes szemléltetés fizikaórára


váááá, miért is nem most vagyok gyerek!
á, amúgyez nemigaz, nem cserélném semmiképp, csak ez az egy vonatkozás mégis lenyűgöző.
e-táblát minden iskolába! :))
gimiben mondjuk már láttuk a hidat leomlani vhs-ről, az is emlékezetes.

...

Mitchell Kanashkevich

a dolgok néha rettenetesek és vonzóak is egyszerre

és az élet része a megküzdés ezzel az ambivalenciával ;)

rossz ez? vagy jó? vagy igazából rossz? vagy jó? mingyár eldöntöm, csak mégegyszer...

Márquez: A fény olyan, mint a víz

A gyerekek megint csak evezős csónakot szerettek volna kapni karácsonyra.
- Rendben van - mondta az apjuk -, ha visszamegyünk Cartagenába, megkapjátok.
A kilencéves Totó és a hétéves Joel sokkal elszántabb volt, mint ahogy a szüleik gondolták.
- Nem - monták kórusban. - Itt kell, és most.
- Kezdjük azon - mondta az anyjuk -, hogy itt nincs más hajózható víz, csak ami a zuhanyból folyik.
Neki is, meg a férjének is igaza volt. A Cartagena de Indias-i háznak kertje is volt, és abból egy móló nyúlt ki az öbölre; két nagy yacht is elfért mögötte. Itt, Madridban viszont eléggé összeszorulva laktak a Paseo de la Castellana 47. szám alatti ház ötödik emeletén. De végül se az apa, se az anya nem tudott nemet mondani, mert megígérték nekik, hogy kapnak egy evezős csónakot, szextánssal és iránytűvel, ha a harmadik osztály után elnyerik a babérkoszorút, és elnyerték. Úgyhogy az apa egy szót sem szólt a feleségének, aki kettőjük közül kevésbé volt hajlamos rá, hogy játékadósságokat törlesszen, hanem megvette az egészet. Szép alumíniumcsónak volt, oldalán arany csíkkal, mely a merülési mélységet jelezte.- A csónak lenn van a garázsban - mondta az apa ebéd közben. - Csak az a baj, hogy se a liften, se a lépcsőn nem lehet felhozni, a garázsban pedig nincs tőle hely.
De azért a gyerekek szombat délutánra odahívták az osztálytársaikat, hogy segítsenek felcipelni a csónakot a lépcsőn, és fel is cipelték, a személyzeti szobába.
- Gartulálok - mondta az apa. - És most mi lesz?
- Semmi - mondták a gyerekek. - Csak azt akartuk, hogy a csónak a szobában legyen, és most itt van.
Szerda este, mint minden szerdán, a szülők moziba mentek. A gyerekek, akik odahaza átvették az uralmat, bezárták az ajtókat, az ablakokat, és eltörték a nappali egyik lámpájának égő villanykörtéjét. Az eltört villanykörtéből arany színű fény csordult ki, hűs, mint a víz, és hagyták, hadd csorogjon, egészen addig, amíg négy arasznyi magasságig meg nem töltötte a szobát. Akkor kikapcsolták a villanyt, kihúzták a csónakot a helyéről, és kedvükre evezgettek a lakás szigetei közt.
Ez a mesébe illő kaland az én könnyelmű kijelentésem eredménye lett: abban az időben tettem, amikor egy szemináriumon vettem részt, amelynek témája aháztartási eszközök poézise volt. Totó azt kérdezte tőlem, hogy lehet az, hogy csak megnyomunk egy gombot és kigyullad a fény, én meg nem mertem jobban belegondolni a dologba.
- A fény olyan, mint a víz - feleltem -, az ember kicsitja a csapot, és már folyik is.
Így aztán minden szerda este csónakáztak, és a szextáns, meg az iránytű használatát gyakorolták, s mire szüleik hazaértek a moziból, úgy aludtak, mint két partra vetett angyal. Néhány hónap múlva már mélyebbre akartak merészkedni, és egy víz alatti halászfelszerelést kértek, de mindenestül: búvármaszkkal, lábuszonnyal, oxigénpalackkal és sűrített levegős szigonypuskával.
- Elég baj az, hogy már ott van a csónakotok a személyzeti szobában, és semmit se lehet kezdeni vele - mondta az apjuk - De hogy még búvárfelszerelés is kell hozzá, hát az már túlzás.
- És ha félév végén elnyerjük az arany gardéniát? - kérdezte Joel.
- Nem - mondta rémülten az anyjuk. - Elég volt.
Az apa megrótta őt keményszívűségéért.
- Ezek a gyerekek, ahogy a feladatukat végzik, azzal egy szöget se nyernének el - mondta az anya -, de ha valami kell nekik, akkor még a tanító székét is képesek elnyerni.
A szülők végül se igent, se nemet nem mondtak. De Totó és Joel, akik az előző két évben az utolsók voltak az osztályban, júliusban elnyerték a két arany gardéniát, és a rektor az egész iskola előtt megdicsérte őket. Még aznap délután, anélkül, hogy megint szóba hozták volna, ott találták a szobájukbna a búvárfelszerelést, eredeti csomagolásban. Úgyhogy a következő szerdán, mialatt szüleik Az utolsó tangó Párizsban-t nézték, két öl magasságig megtöltötték a lakást, úszkáltak a bútorok meg az ágyak alatt, mint valamiféle szelíd cápák, és olyan holmikat szedtek föl a fény fenekéről, amik évek óta lappangtak a sötétben.
Az évzáró ünnepélyen kiszólították a két testvért a többiek elé azzal, hogy mindenki róluk vegyen példát, és megkapták a bizonyítványt: kitűnő lett. Ezúttal nem kellett kérniük semmit, mert szüleik kérdezték meg, hogy mit szeretnének. Ők olyan belátóak voltak, hogy csak egy kis év végi osztálybulira kértek engedélyt.
Az apa, amikor a feleségével kettesben maradtak, csak úgy ragyogott.
- Ez már annak a jele, hogy kezdenek megkomolyodni - mondta.
- Bárcsak adná az Isten - mondta az anya.
A következő szerdán, mialatt a szülők Az algíri csatát nézték, a Castellanán járkáló emberek azt látták, hogy a fák között megbúvó régi épületből fényzuhatag ömlik az útra. Az erkélyen áradt ki, patakokban folyt le a ház homlokzatán, és aranyosan csillogó áradatban hömpölygött tovább az úton, bevilágítva a várost egészen a Guadarammáig.
A tűzoltók, akiket valaki gyorsan kihívott, felfeszítették az ötödik emeleti ajtót, és beléptek a padlótól a mennyezetig fényáradatban fürdő lakásba. A leopárdbőrrel behúzott kanapé és a karosszékek különböző mélységekben úszkáltak a nappali falai közt, a bárszekrényből kivett palackokkal és a manilai kendővel letakart zongorábval együtt, megy úgy lebegett a felszín alatt, mint egy aranyszínű rája. A háztartási eszközök, poézisük teljében, a saját szárnyukkal suhantak a konyha egén. A katonazenekar hangszerei, melyek a gyerekek táncához szolgáltatták a zenét, ott lebegtek a mama akváriumából kiszedett színes halak közt, melyek boldogan és elevenen - csakis ők - úszkáltak a nagy, fénnyel elárasztott tóban. A fürdőszobában ott úszkáltak az egész család fogkeféi, a papa óvszerei, a mama arckrémes tégelyei és pótfogsora, a szülők hálószobájában lévő televízió pedig az oldalára fordulva lebegett, s közben kiskorúak számára tiltott éjféli film utolsó epizódját sugározta.
Az előszoba végében, a hullámok hátán hányódva, ott ült Totó a csónak farában, arcán a búvármaszkkal: keményen markolta az evezőt, és a kikötő világítótornyát kereste, amíg csak a palackban lévő levegő engedte, Joel pedig a csónak orrában úszkált, és kitartóan mérte a szextánssla a sarkcsillag magasságát, és a lakásban ott úszkált szanaszét harminchat osztálytársuk, abban az örökkévalóságba merevedett pillanatban, amikor éppen a muskátlis cserépbe pisiltek, vagy az iskolai himnuszt énekelték megváltoztatott szöveggel, mely az igazgatót csúfolta, vagy éppen töltöttek maguknak az apa konyakosüvegéből. Mert annyi lámpát gyújtottak meg egyszerre, hogy a lakást színültig megtöltötte a fény, és a San Julián el Hospitalario általános iskola egész negyedik osztálya belefulladt a Pasco de la Castellana 47. szám alatti ház ötödik emeletén. Mindez pedig történt Sapnyolországban, Madridban, egy messzi városban, ahol forró a nyár és dermesztő a tél, melynek nincs se tengere, se folyója, és melynek szárazföldi bennszülött lakossága sohasem jeleskedett a fényhajózás tudományában.

1978. december

A fordítás Székács Vera munkája (Gabriel García MÁRQUEZ: Tizenkét vándor novella, Pesti Szalon, 1998, Budapest.), az illusztrációkat pedig Carme Solé Vendrell jegyzi (Gabriel García MÁRQUEZ: A luz é como a água, Publicacoes Dom Quixote, 2000, Lisboa.)

11.2.09

Tartós élelmiszer

This is Miroslaw Sasek - and his friendly world

Ausztrália Britannia Cape Canaveral Edinburgh Görögország Hong Kong Írország Izrael London München New York Párizs Róma San Francisco Texas Velence Washington

Sztereotip nemzetkarakterek, meg nyüzsgő városok a globalizáció kezdeti időszakából, a hatvanas évek kedves, otthonos, biztonságot sugárzó grafikai stílusában. Biztos, hogy imádtam volna, mint a Hogyan laknak, Hogyan közlekednek-könyveket, meg a népviseletes játékkártyát (azhollehet?).
Miroslaw Sasek világszerte nagysikerű gyerekkönyv-sorozata, nálunk annak idején nem jelent meg, gondolom nem akarták feleslegesen szítani a vágyakat a függöny mögött csücsülő fiatal generációban. ;) most újra kiadták őket a neten keresztül akár nálunk is megszerezhető, eljárt az idő, de a hangulatuk a hatvanas évek iránti nosztalgiával gazdagodott.
A képeken az és jól látszik néhol, milyen szépen elegánsan bánik a szöveg és az illusztráció arányával.

This is Paris (1959, reissued 2004)
This is London (1959, reissued 2004)
This is Rome (1960, reissued 2007)
This is New York (1960, reissued 2003)
This is Edinburgh (1961, reissued 2006)
This is Munich (1961)
This is Venice (1961, reissued 2005)
This is San Francisco (1962, reissued 2003)
This is Israel (1962)
This is Cape Canaveral (1963) (Later published as This is Cape Kennedy)
This is Ireland (1964, reissued 2005)
This is Hong Kong (1965, reissued 2007)
This is Greece (1966)
This is Texas (1967, reissued 2006)
This is the United Nations (1968)
This is Washington, D.C. (1969)
This is Australia (1970)
This is Historic Britain (1974)