29.9.08

Világkorszakokkal ezelőtt

"Mama egy tasakot varrt vászonból, és ráhímezte: "Újságpapír". Ráhímezte a tatát, amint a kagylón ül, letolt nadrággal, és olvas. A hímzés háromszínű volt, egy szín a tatának, egy a nadrágnak és egy az újságnak. Tata a hímzésen nagyon élethű volt, csak épp a valóságtól eltérően kopasznak volt feltüntetve, talán bosszúból. A tasakban gondosan négyfelé vágott újságpapír volt, a papirost nagytata vágta fel a nagy konyhakéssel. Csak olyan újságot használt erre a célra, amit a tata előzőleg már elolvasott.
Mama föllépett a párkányra, törlőronggyal a kezében, és a háromemeletnyi mélység fölé hajolva az ablakokat törölte. A házban nagy volt a ribillió, nagytata a lábánál fogva akarta tartani, az egyik nénikém elájult. Tata megkérdezte: "Muszáj így lógnod, amíg az ablakot mosod?" Mama azt felelte: "Muszáj!" Mama pardicsomot főzött hatalmas lábasban, s a paradicsomlé veszélyesen bugyborékolt. Mama felállt egy kisszékre, és hosszú fakanállal kavarta a híg pépet, mint valami boszorkánylevest. A bácsikám csóválta a fejét: "És ha beleesik?" A kásás lé ijesztő sugarakban fröcskölt szanaszét, bemocskolta a falat, és megégette a házbelieket, még a távolabb állókat is. Csupa veszedelem volt az élet. Mama azt mondta: "Gyerünk, húzzuk ki a függönyt!" A kimosott függöny még nedves volt, nagytata és a bácsikám megragadták a végeit, és huzigálták végkimerülésig. Nagytata azt mondta: "Mintha csak hajón volnánk!" Mama így szólt: "most pedig csavarjátok ki a lepedőt!" Tata és nagytata kimentek a teraszra, és csavarták a nedves vásznat, mindegyik ellenkező irányba. Nagytata azt mondta: "Ez már túlzás!" Mama így felelt: "Muszáj!" Aztán felszólította őket, hogy szögezzék fel a függönytartót. Nagytata előhozta a létrát, fölmászott rá, és onnan föntről, kalapácsal a kezében kérdezte: "Hát most már cirkuszban kell dolgoznom?" Mama rétestésztát nyújtott, a tészta végtelenbe nyúlt, hatalmas hártyára hasonlított, halkan suhogott, néhány asztalt foglalt el. Mama kiakasztotta a tata ingeit a fürdőszobában; a nedves ingujjakból úgy patakzott a víz, mint a zápor. Mama telerakta friss lekvárral töltött üvegekkel a Bösendorfer zongorát, nagytata kasszáját, és mindent. Mama babot szárított, s a régi újságpapírok melyeken a bab száradt, az összes szekrény tetejét elfoglalták. Mama selyemhernyót tenyésztett: a pici lárvák ott nyüzsögtek a polcokon, a bádogdíszek, abbáziai kagylók, kicsinyített Eiffel-tornyok között. Mama három hónapra való levestésztát metélt, és kiteregette az ágyakra, hogy száradjon. Tata megjegyezte: "mintha háborúban volnánk." A bácsikám azt mondta: "Ide állványok kellenének, hogy mozoghassunk!" Én is megszólaltam: "Mi most színházban vagyunk?" Mama azt mondta: "Keresni fogtok még, de akkor majd fönt lógok a padláson!" Aztán hozzátette: "Majd ha minden elsötétül a szemem előtt!" A selyemhernyók susogva újabb eperlevél porciót követeltek."
(Bora Cosic: Családom szerepe a világforradalomban)

Keine Kommentare: