19.9.08

Nádasdyt olvasok most

szép szövegek, a nyelvész karcolatokat kezdtem, kis hetilap-publicisztika, de aztán annyira megszerettem ahogy ír, gondolkozik, szikár szép szerkezetes, okos és vicces és valami tanárosság is van benne (perszehogy)
szóval most ide egy kis részlet



Az Úr hegedűje
A zsidót, akit szerettem, az Úr adta mellém, de persze nem azért, hogy megkönnyítse az életemet, hanem inkább, hogy megnehezítse. Rátarti voltam, mi tagadás, megérdemeltem. Tudtam pontosan, hogy az igazi életcél: kiönteni a világra magamból, mint egy pici edényből, az isteni szeretetet. Mert valahogy az Neki jobban tetszik, ha mi egymásra öntögetjük ezt a finom szószt, mintha Ő közvetlenül öntené ránk. (Talán az Ő edénye túl nagy, és belefulladnánk, ha leöntene vele?) Szóval tudtam, hogy a legszebb dolog szeretetet öntögetni, de úgy hittem, énbelőlem nem kér senki, félresikerült vagyok, suta és hamis, így inkább nem öntögetek. Teremtett volna jobbnak, tisztábbnak, egyenesebbnek, tele szájjal hirdetném az Ő nagyszerűségeit. De így?
... tovább itt

Kommentare:

Studiolum hat gesagt…

Én akit szerettem, mind Stradivari volt. Másként nem is lehetett volna.

Ha lát valamit az ember, azt látja.

„Amíg szunyókált, a borongós, komor nap kivirult, és amikor kinyitotta a szemét, éppen akkor oszlottak szét a felhők, és egy gerendavastagségú, és szinte gerendányi súlyú napsugár lyukat tört át az egyik felhőn, és egyenesen a mezőre, a lába elé vetődött, fényes kört rajzolva a földön. Tulajdonképpen ennyi volt az egész csoda. Vaszilisza tudta, hogy a kör maga Jézus Krisztus, aki él és szereti őt.” (Kukockij)

»És én nem tartottam vissza.«

„Öt nap, öt éjjel várt az ajtó elõtt Melek, mert hitt abban, hogy ha nem alszik el, nem hal meg a férje. Szemhunyás nélkül kuporgott a széken, várta a percet, amikor hazatérhetnek, újra együtt lesznek, beszélgetnek, s mint egy kisbabát, magához öleli, úgy altathatja. De nem így lett, elrepült az ő kis Halisa. »Kisbabám« – sírt utána hangtalanul. Ha nem volna az ilyesmi Allah ellenére, legszívesebben utána ment volna. Hajnali öt óra tizenkettőkor ment el Halis. Melek, még mielőtt kiszóltak volna, mint akibe kést döftek, olyan érzéssel rontott be az intenzív szobába. Olyan különös érzés támadt benne, mintha kiürült volna, mintha a felét elveszítette volna. Akárha ő is részt vett volna Halis távozásában. Abban a pillanatban maga is átélte a halál felét, hátralévő élete pedig nem állhatott másból, mint hogy a másik felére vár.” (Cem Mumcu, Törökfürdő, egyébként átkozottul rossz könyv)

marguerite hat gesagt…

köszönöm, hogy írtál hozzá, főleg, hogy ilyen szépeket. igazából nem számítottam rá,hogy olvassa valaki is a blogomat azon az egy-két emberen kívül, aki személyesen ismer, és tud róla. és most ez jólesik.

(nem is tudom, hogy hogy lehet követni, hogy ki nézi vagy mennyien, de most elgondolkoztam rajta, hogy esetleg érdekelne. meg ahogy idetaláltál te is, azt sem tudtam eddig,hogy hogy lehet ;)

van ennek a Törökfürdőnek köze az azonos című Özpetek-filmhez?

azt hiszem ezek a szövegek nem vitatkoznak, hanem kiegészítenek, és nagyon szépen.

Studiolum hat gesagt…

De igen, olvasom, rendszeresen, amióta felfedeztem, és nagyon szeretem.

Nem, a regény eredeti török címe „Makber”, ami sírboltot jelent, és azt hiszem, épp az Özpetek-film miatt adták neki a „Törökfürdő” címet, hogy kelendőbb legyen (mert egyébként fürdők adják a keretét, noha az eredeti cím sokkal pontosabban lefedi a cselekményt). (Egyébként „Makber” címmel is volt egy híres romantikus film a 60-as években, már nem tudom, ki rendezte, de az nem jött be Európába, én csak törökül láttam.)

Vannak különféle statisztikai scriptek, mint a statcounter.com-é például, amit a lap vagy blog aljához kell csatolni (akár láthatatlanul is), és akkor folyamatosan látogató-statisztikát készít, meg azt is megmutatja, ha valaki egy lapról belinkelve jött át hozzád. Nekem is van ilyen, olykor-olykor hasznos belenézni visszacsatolás gyanánt.