28.2.15

.

etwas merkwürdiges
a Deutschlandradio Kulturt szoktam hallgatni rendszeresen, és nagyon szeretem a könyvajánlóikat. De van az, hogy miután jól kibeszélgették magukat a recenzenssel/fordítóval/stb, a végén MINDIG oda kell kerüljön a könyv ára mellé, hogy hány oldal. És ezt a műsorvezető még nyomatékosító megjegyzésekkel is ellátja, hogy pl, 574 oldalért, nem is olyan sok ez a 16 euró...
persze vannak, akik festményt is úgy vesznek, hogy jó sok anyag legyen benne, és nagy vásznon

27.2.15

.

found.

Az Astrid Lindgren regényéből lészült Madicken-filmek egyszerűen fantasztikusak.
Ezt a kis részletet is lehetne elemezni különböző szempontokból, és szinteken. Gyerekekkel, középiskolásokkal, pedagógus-hallgatókkal, szociológus-, társadalomtörténész-hallgatókkal, fiatal szülőkkel, drámacsoportban, dizájnerekkel, kosztümös, kellékes, stylist vonalon... és hogy mitől olyan koherens és önazonos az egész.
nagyon skandináv. nagyon szép.


26.2.15

.

Ezt néztem a napokban, nem friss Berlinálé-film, régebbi már.

Aki látta a Fallal szembent, Fatih Akin 2004-es filmjét, az emlékszik Sibel Kekillire. A hat évvel később készült Az idegen Feo Aladağ rendezésében szintén lázadástörténet, pedig a főszereplő lány  egyáltalán nem szélsőséges vagy lázadó típus, és amire vágyik, abban semmi extrém nincsen.


(Ez a kép az egyik kedvenc jelenetem a filmben, a sodródás a városon át a nyáresti kék órában, annyira tökéletesen megfogja, ahogy egy szerelem születik. Miközben ezt írom épp, beleénekelnek az utcánkból a rigók.)
A Berlinben felnőtt, de Isztambulba házasodott Umay elviselhetetlennek érzi a házasságát agresszív és érzéketlen férjével, Kemallal, aki nem csak őt, hanem kisfiukat Cemet is bántja. A férj családja hallgatva asszisztál a konfliktusokhoz. Umay semmiképpen nem akar második gyereket szülni. Ehelyett egy nap a négyéves kisfiúval együtt megszökik, és visszatér Berlinbe. A család eleinte örül a látogatásnak, de amikor leesik nekik, hogy a férj nem fog megérkezni, és a lányuk egyáltalán nem akar visszatérni a házasságába, kitör a botrány. A szoros csoportkonvenciók és a közösségi kontroll nem nagyon tesznek lehetővé ilyen döntéseket, a nő, aki elhagyja a férjét, óriási szégyent hoz a kibocsájtó családjára, porig rombolja a presztízsüket. Umay számít a nehézségekre, hogy szülei és testvérei nem fogják örömmel fogadni a döntését, de szereti őket, és bízik a szeretetükben. Alábecsüli a közösség nyomását. Az elképzelhetőnél jóval nagyobb árat kell fizetnie a szuverén létezésért. Közben megpróbál berendezkedni a kényszerű helyzetben, és folytatni az életét. Elhelyezkedik egy étteremben, és elhatározza, hogy továbbtanul. A férj, Kemal a szégyent követően nem akarja visszakapni "a német kurvát", de vissza akarja szerezni Cemet. Amikor Umay ráébred, hogy ebben a saját családja is szövetkezik ellene, a kisfiúval egy védett átmeneti anyaotthonba menekül.


 Miközben a nézőnek egyre nyilvánvalóbb, hogy ezen az úton nincs visszafelé, a kisgyerekes nőként még mindig nagyon fiatal Umay szomjazik szülei szeretetére, elismerésére, nem tudja elképzelni, hogy kitaszítottsága egy életre szól. Elfogadásra, támogatásra, szolidaritásra van szüksége, és ezt csak részben tudják megadni a barátok, vagy más külső segítők.

A német kritika elsősorban a főszereplő Sibel Kekilli játékát ismerte el a feszült és izgalmas melodrámában, miközen más szereplőket, főleg az idősebb fiútestvért kissé kétdimenziósnak tartottak. A film ezzel együtt jól kapcsolódik a Németországban a témában időrő időre fellángoló társadalmi vitához.

Die Fremde 2010. rendező: Feo Aladağ, forgatókönyvíró: Feo Aladağ, operatőr: Judith Kaufmann, zene: Stéphane Moucha, Max Richter, Szereplők: Sibel Kekilli, Nizam Schiller, Derya Alabora, Settar Tanriögen, Tamer Yigit, Serhad Can, Almila Bagriacik, Florian Lukas

23.2.15

.

A tizenkilencedik század közepétől működő Ellis Island-i központra 1892-től a huszadik század közepéig mintegy 12 millió bevándorló érkezett Európából, Amerika kapujába. De közülük nem mindenki nyert bebocsájtást az Egyesült Államokba. Bizonyos betegségekkel vagy fogyatékosságokkal érkezők az Ellis islandi kórházba kerültek, itt dőlt el, hogy a karantént követően befogadja vagy visszafordítja-e őket az ország. Ilyen kizáró ok volt például a trachoma, ez a bakteriális úton terjedő fertőző szembetegség, amely az antibiotikumok előtti korban bizonyosan vaksághoz vezetett.

Az egykori bevándorlási központot már jó ideje megnyitották a nagyközönség előtt, de a kórház épületei hatvan éve csaknem érintetlenül, elhagyatva pusztulnak. Az utolsó beteg 1954-ben hagyta el az épületet. Az Egyesült Államokban ma sok millió olyan amerikai él, akiknek ősei Ellis Islanden keresztül érkeztek.

A streetart-művész JR Keretezetlenül című fotóprojektje virtuális életre támasztja az elhagyott kórházkomplexumot. Életnagyságnál kicsit nagyobbra nagyított archív fotók adnak arcot az egykori reménykedők tömegeinek. A képek nem egykorúak, de a helyzet hasonlósága összemossa az időbeli különbségeket. Kis csoportokba verődve várakoznak télikabátos, öltönyös, vagy paraszti ruhás emberek. Utazóládákat, bőröndöket cipelnek magukkal gyerekek, felnőttek. Egymásra dőlve alszanak ültükben a migránsok, míg várják, hogy a hivatalnokok döntést hozzanak a sorsukról. Egy család a szabadság-szobor felé bámul. Behorpadt szájú, kendős öregasszony néz az objektívbe. Lehetett tót, sváb, magyar vagy román is. Egy rozsdás vaságy sodronyán fekve várakozik egy fiatal férfi, mellette nő ül kis kerek szalmakalapban. Egy udvarra nyíló ablak megmarad szemein keresztül gyerekek néznek a kései utódokra. Mintha még mindig itt várakoznának a lassan elporló kulisszák között.

A legfrissebb becslések szerint ma mintegy 11,3 millió illegális bevádorló él az Egyesült Államokban.

Kicsit nekem sok ez a rompornó, de ezzel együtt a projekt sokban hasonlít ahhoz, amit Angyalföldön szerettem volna megcsinálni.





















Save Ellis Island

20.2.15

.

itt

.


Workshop gyerekeknek, felnőtteknek. Saját szövegeket nyomtattunk a Technikmuseum 19. századi nyomdagépein.

A fényszedőgépek előtti technikával a betűk összeválogatását követően a teljes szöveget egyben kiöntöttük ólomból (mármint a gép öntötte ki, ez azért nem manuális). A levonat elkészülte után az öntvényt elméletileg akárhányszor vissza lehet olvasztani.




19.2.15

.


Ezt a prognózist kaptam 2015-re, január elsején.
Szerintem már kezd valóra válni. ,)

1.2.15

31.1.15

.

Boldog berlini nő kis spanyol bisztróban paellát eszik. Napsütéses január. Kép a paelláról.



29.1.15

.


Egy hétköznap este voltunk a szocdemek székházának szinte teljesen kihalt kiállítóterében, pedig a képek lenyűgözőek. és a kiállítás zár a napokban a Willy Brandt-Hausban. A legismertebb török fotós, az örmény családból származó Ara Güler fotói a  a huszadik század második felében megapolisszá növő Isztanbul mindennapjait őrzik. Egy eltűnt városét.